A biztonság napja Sátoraljaújhelyen

Publikálva: 2015. szeptember 18.

2015. szeptember 18-án, immár második alkalommal rendezte meg a Zempléni Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség a "biztonság napját", amelynek célja, hogy felkészítsék Sátoraljaújhely lakosságát az egyes polgári és katasztrófavédelmi feladatokban való részvételre. A rendezvényen intézetünk is részt vett.

Intézetünk már régóta szoros kapcsolatot ápol a Zempléni Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetséggel, ezért immár második alkalommal kértek fel minket a "biztonság napján" való részvételre.

Fotó: Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

A rendezvényen Sátoraljaújhely lakossága megismerhette a térség katsztrófavédelmi helyzetét, és hogy mi a teendő az esetleges elemi csapások során. A "biztonság napján" gyakorlatban is elmélyíthették az árvíz idején hasznos ismereteket, hogy hogyan kell nyúlgátat építeni, buzgárok ellen hatékonyan védekezni, valamint a fix védműveket megerősíteni.

Fotó: Sátoraljaújhelyi Fegyház és BörtönIntézetünk állománya, egy korábbi eset felelevenítéseként egy kisebb árvízvédelmi töltés felépítésében és a hozzá kapcsolódó feladatok bemutatásában vett részt. A homokzsákok töltése a védelmi terv szerint a város több pontján - így intézetünk udvarán is -  történhet. Innen a kész zsákokat gépjárművekkel juttatják el a különböző védelmi pontokhoz, úgymint a Fehér-patak "árterületéhez" is, ahol ma a szakemberek irányításával mi és a bevont civilek, zsákokból nyúlgátat építettünk. Ez a gát a közvetlenül a patak mellett elhelyezkedő területet és a lakosság értékeit is védené a víztől, de természetesen más veszélyeztetett területeken is alkalmazható.

Intézetünk korábban már éles bevetésen is sikeresen együttműködött a szövetséggel, amikor a Bózsva-patak áradása miatt a város több pontján ideiglenes védműveket kellett kialakítani. A veszélyhelyzet elmúltával a hasonló esetek elkerülése miatt a patak áradási területén egy záportározó és végleges árvízvédelmi gát elkészítésében is segédkeztünk.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció