A Biztonsági Tevékenység Ünnepnapja

Publikálva: 2016. július 1.

A hagyományoknak megfelelően 2016. június 27-én, Szent László napján tartottuk intézetünkben a Biztonsági Tevékenység Ünnepnapját. A büntetés-végrehajtásban fegyverrel végrehajtott feladatokat ellátó állomány szakmai elismerésére létrehozott emléknap, a biztonsági szakterület vezetésének kezdeményezésére, a lovag király alakja előtt is tisztelegve jött létre.

Az ünnepség délelőtt 10 órakor, a győri Nádorvárosi Temetőben kezdődött, ahol intézetünk egykori parancsnokának, vitéz Marton Gézának sírjára a családdal együtt helyeztük el intézetünk koszorúját.

Fotó: Gy-M-S Megyei Bv. Intézet
Ezt követően délután 13 órakor, intézetünk nagy kultúrtermében folytatódott a helyi ünnepség. A Himnuszt, és az ünnepi beszédet követően került sor az elismerés átadására.

Fotó: Gy-M-S Megyei Bv. Intézet
Idén Gálosi József bv. százados, biztonsági tiszt részesült elismerésben. Jutalmához gratulálunk, további szolgálatellátásához sok sikert, kitartást kívánunk.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció