A váciak is részt vesznek a mintaprogramban

Publikálva: 2015. május 13.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság közreműködésével, a 2014. év sikerei után 2015. áprilisában újra útjára indult a vízügyi mintaprogram.

 

Forrás: Váci Fegyház és Börtön

A Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatósággal együttműködve, a helyszíni bejárást követően az intézmények vezetői között megszületett a szóbeli megállapodás, melyet a mai napon követett az együttműködési megállapodás a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság és a Váci Fegyház és Börtön között.

Ennek értelmében a közcélok összehangolásával társadalmilag hasznos együttműködés keretében, 6 fogvatartott munkáltatása biztosított.

Az elítéltek 2015. június 1-jétől kezdik meg a munkálatokat a vízügyi igazgatóságok vagyonkezelésében lévő állami tulajdonú vizek mederfenntartásához, partvédelméhez kapcsolódó munkákban.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció