Adorján-nap Debrecenben

Publikálva: 2015. szeptember 14.

Magyarországon 1996 óta szeptember 8-án ünneplik a büntetés-végrehajtás napját. A debreceni büntetés-végrehajtási intézet idén is családi napot szervezett a dolgozóknak, hozzátartozóknak, gyermekeiknek és nyugdíjasoknak. Változatos, színes programok kavalkádja hozta egymáshoz közelebb a családokat a Dorcas Konferencia Központ és Kempingben.

Az ünnepi parancs ismertetése, a börtönlelkész áldása és Pancsusák Sándor parancsnok úr ünnepi beszéde indította a jeles napot, felelevenítve ezzel a hagyományokat.

A gyerekprogramoktól a felnőtteknek szólókig mindenki megtalálhatta a neki tetsző programokat, köztük a Nemzeti Adó és Vámhivatal készenléti bemutatóját, az Országos Mentőszolgálat bemutatóját, bábosok, íjászok bemutatkozását, tombolasorsolást, főzőversenyt vagy a Debreceni Néptáncegyüttes erdélyi táncbemutatóját. Volt Adorján napi családi verseny, rajzverseny, s emellett még az intézeti szállítójárművel, a „Rabo”-val is ki lehetett jutni az ünnepség helyszínére Debrecenből.

Forrás:HBMBVI

Akit a bv-s szakma még ennél is jobban érdekelt, egy rövid intézetlátogatáson is részt vehetett, ahol az újonnan kialakított imatermet is meg lehetett tekinteni. A büntetés-végrehajtás és a rendvédelmi társszervek - rendőrség, tűzoltóság, országos mentőszolgálat - járműveit, technikai eszközeit tanulmányozhatták az érdeklődők.

E hangulatos nap végén jókedvűen mehettek haza kicsik és nagyok, s ezután talán másképpen gondolnak az édesapákra, édesanyákra, férjekre, feleségekre amikor reggelente dolgozni indulnak, hogy ezt a szép, de nehéz és felelősségteljes hivatást végezzék.

Forrás: HBMBVI

S ahogyan ezt mondani szokták: köszönjük mindazoknak akik nélkül ez a rendezvény nem jöhetett volna létre: a szervezőknek, a szakszervezetnek és a Dorcas Konferencia Központ és Kempingnek, aki engedélyezte, hogy e nem mindennapi helyszínen tölthessük ezt a napot.

Forrás: HBMBVI

Forrás HBMBVI

Forrás: HBMBVI

Forrás: HBMBVI

Forrás HBMBVI

Forrás: HBMBVI

Forrás: HBMBVI

Forrás: HBMBVI

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció