Ajándék a gyerekeknek

Publikálva: 2015. október 5.

Kosárfonó szakkör működik az intézet falain belül. Az ő alkotásaikat kapta meg a Petőfitelep Jövője Egyesület (PETJES), amelynek céljai között szerepel a családi-, gyermek- és ifjúsági programok szervezése, a képességfejlesztés, az ismeretterjesztés és környezeti nevelés, valamint a népművészeti hagyományőrzés is.

Kosárfonással tölthetik szabadidejüket a gyógyító-terápiás csoport tagjai, akik kosarakat, madáretetőket, virágtartókat készítenek az intézet területén nevelt fűzfahajtásokból. A fonás technikáját egymástól tanulták meg, úgy adják tovább az ismereteket.

Fotó: BVOP

A solti Petőfitelep Jövője Egyesület évek óta résztvevője a családi rendezvényeinknek. Végtelen kreativitással és türelemmel, jókedvvel foglalkoznak egész nap a gyerekekkel, akik kilátogatnak a rendezvényre. Minden évben újabb ötletekkel kötik le a kisebbek és a nagyobbak figyelmét egyaránt.


Most a két kreatív munka összekapcsolódott: szeptember utolsó hétvégéjén az egyesület Családi- és Gasztro Fesztivált szervezett, ahol különböző családi programokkal várta a solti családokat, köztük az intézeti dolgozókét is. A rendezvényen sportprogramok, koncertek, kézműves foglalkozások voltak, valamint vásár is. Erre a vásárra ajánlott fel a kosárfonó szakkör az alkotásaiból.

Fotó: Állampusztai Országos Bv. Intézet

Az egyesület részére így kicsit viszonozhatjuk, hogy minden évben szórakoztatják a kicsiket, és a fogvatartottakat is jó érzéssel tölti el, hogy jó helyre kerülnek az általuk készített kosarak.


Fotó: Állampusztai Országos Bv. Intézet

Fotó: Állampusztai Országos Bv. Intézet

 

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció