Állományértekezlet Kalocsán

Publikálva: 2016. február 5.

Schmehl János bv. dandártábornok, bv. főtanácsos, az országos parancsnok biztonsági és fogvatartási helyettese február 3-án értékelte az intézet 2015-ös munkáját, és meghatározta az idei év feladatait. A rendezvényen számos társzervezet képviselője jelen volt.

 Forrás: Kalocsai Fegyház és Börtön

Megnyitó beszédében Dr. Tanács Eszter Tímea bv. ezredes, bv. főtanácsos intézetparancsnok köszönetét fejezte ki az intézet munkáját segítő szervezetek képviselőinek és a személyi állomány tagjainak, majd összefoglalta az elmúlt év eredményeit. Kiemelte, hogy 2015-ben nem történt súlyos, a köznyugalmat megzavaró rendkívüli esemény, a személyi állomány munkáját a törvényi keretek betartásával, magas színvonalon teljesítette. Fontos szerepet játszott a büntetés-végrehajtási törvény és az új HSZT bevezetése, a személyi állomány ezzel kapcsolatos oktatása, továbbképzése.

Forrás: Kalocsai Fegyház és Börtön

Ezt követően Koncz Klára bv. ezredes, bv. főtanácsos az Adorján-Tex Kft. ügyvezető igazgatója ismertette a Kft. 2015. évi munkáját és a 2016. évre előirányzott feladatokat. Kiemelten fontosnak tartja a fogvatartotti foglalkoztatás további bővítését, melynek érdekében új munkahelyek létrehozását is tervezik.

Forrás: Kalocsai Fegyház és Börtön

Végezetül Dandártábornok úr értékelte a 2015. évet és meghatározta a 2016. év fő feladatait. Elmondta, hogy jelentős változásokat hozott a feladatokban gazdag elmúlt év: 2015. január 1-jén életbe lépett az új büntetés-végrehajtási törvény, július 1-jén az új rendvédelmi életpályamodell.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a bv. intézetek működése biztonságos, szakszerű és jogszerű volt, a múlt évben a közrendet, a köznyugalmat megzavaró esemény nem történt.
A személyi állomány létszáma bővült az előző évhez képest, a fogvatartotti foglalkoztatás bővítésével összefüggésben pedig kiemelte, hogy a foglalkoztatás 6,3 %-os növekedést mutatott 2015-ben.

Forrás: Kalocsai Fegyház és Börtön

Ismertette, hogy 2016-ban legfontosabb stratégiai célkitűzések között szerepel a börtönépítési program folytatása, a fogvatartotti foglalkoztatás és munkáltatás további bővítése, a szervezet állománymegtartó képességének és toborzási tevékenységének fokozása, a távmeghallgatás és távtárgyalás technikai feltételrendszerének kialakítása, valamint az elítéltek társadalmi reintegrációjának további elősegítése.
Az évértékelő zárásaként dandártábornok úr megköszönte az állomány 2015-ös évben tanúsított példás helytállását és magas színvonalú munkavégzését.

Forrás: Kalocsai Fegyház és Börtön

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció