Amikor megszólal a lelkiismeret

Publikálva: 2016. május 20.

A TÁMOP 5.6.2. „A társadalmi kohéziót erősítő bűnmegelőzési és reintegrációs programok módszertani megalapozása” című kiemelt projekt keretében valósult meg az a Jóvátételi Program 2016. május 20-án, amely során a szolnoki Evangélikus gyülekezeti ház kerítésének festését végezte 3 önként jelentkező elítélt. 2016. május 22-én csoportos kimaradás keretében ezek az elítéltek részt vettek az istentiszteleten, ahol az általuk készített ajándékokat adták át a gyülekezetnek.

Forrás: Intézet

Előkészítő, resztoratív csoportfoglalkozáson ismerhették meg a fogvatartottak a tervezett programot, melyre önkéntes alapon jelentkezhettek. Kiválasztásukban jelentős szerepet kapott az őszinte megbánás, a megfelelő attitűd. Az Evangélikus Egyházzal már többszöri, eredményes együttműködésre volt példa, ezért gondoltuk a közösséget segíteni, hiszen a jóvátétel sosem közvetlenül a sértettre irányul, hanem a társadalom egészének szól.

Forrás: Intézet

A Gyülekezeti ház kerítésének festése és a gyermek hittan oktatásához készített szemléltető eszköz elkészítése során a megbánáson, jócselekedet véghez vitelén kívül, az elítéltek különböző készségeinek és kompetenciáinak fejlesztése is a célok között szerepelt. A tevékenység során az elítéltek megtapasztalhatták az együttes munkavégzés örömét, az elvégzett munka értékének megbecsülését, a segítségnyújtás örömét, de az idősek és gyermekkorúak tiszteletére, az elfogadás képességének gyakorlására is kitértünk azokon a kreatív foglalkozásokon, melyeken az egyházközösségnek szánt ajándékok készültek.

Forrás: Intézet

Fontos a fogvatartottak társadalmi felelősségvállalásának tudatosítása, erkölcsi ítélet alkotásuk formálása, ugyanakkor a sikeres reintegráció feltétele közé sorolandó a társadalmi befogadó képesség, a helyi közösség támogatása. Ezzel a programmal e helyi közösség érzékenyítését is szerettük volna elérni.

Forrás: Intézet

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció