Az "Év dolgozója" díjátadó ünnepség Győrben

Publikálva: 2016. február 2.

Immár hagyománynak számít, hogy minden év első hónapjában megválasztjuk az elmúlt esztendő legjobb dolgozóját. Megemlítendő, hogy ezt a díjat az intézet személyi állományú tagjai ítélik oda az arra érdemes kollégának.

Minden év január 1-je és 15-e között adják le voksaikat intézetünk munkatársai, hogy eldőljön, ki legyen az év legjobb dolgozója. Szavazatukat arra a munkatársunkra teszik, aki az előző évben végzett munkája miatt – megítélésük szerint – az év fegyőre lehet. A szavazásnak szigorú feltételei vannak, titkos szavazáson lehet csak leadni a voksokat, amelyeket egy kijelölt bizottság összesít, sőt azonos számú szavazat esetén is meg van a megfelelő forgatókönyv.

A 2015-ös évben Dobos Péter c. bv. főtörzsőrmester, intézetünk gépjárművezetője kapta a legtöbb szavazatot. Péter alapfeladata mellett az intézeti műveleti csoport tagja is segédelőadói beosztásban.

Fotó: GY-M-S Megyei Bv. Intézet

A dicsérő oklevelet és az ajándékutalványt az évértékelő állományértekezleten adta át dr. Tóth Tamás bv. vezérőrnagy, az országos parancsnok általános helyettese és Mihály Attila bv. ezredes, intézetünk parancsnoka.
További munkájához sok sikert, erőt, kitartást kívánunk!

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció