Beépített szeretet

Publikálva: 2016. december 13.

Karácsonyi jóvátételi program sorozat vette kezdetét a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben, melynek egyik célállomása a szolnoki MÁV Kórház és Rendelőintézet. Az ünnepeket ágyban töltő betegeknek készítettek a fogvatartottak 350 db míves könyvjelzőt. Az elkészült ajándékot a kórház klinikai lelki gondozója Dénesné Fekete Hédi december 13-án adta át a betegeknek.

Forrás: Intézet

Az intézetet a kórház lelki gondozója kereste meg azzal, hogy biztosítja az alapanyagokat, amelyekből a fogvatartottak elkészíthetik a könyvjelzőket. A művészeti csoportfoglalkozásokat vezető Benke Judit, mint tanácsadó a következőket mondta el a foglalkozások belső hangulatáról:

Forrás: Intézet

„Azt mondják a fogvatartottak, hogy az ajándéktárgyak elkészítése közben a tárgyakba beépül a szeretetük. Az ünnepekre történő felkészülés során nem csak a megbánáson, az elkövetett bűncselekmény által okozott kár enyhítésén van a hangsúly, hanem olyan szociális készségek, társas kompetenciák fejlesztésén is, mint a felelős társadalmi magatartás, az empátia, a szolidaritás és a segítőkészség, így örömmel fogadták a lehetőséget, hogy betegségük miatt kórházban fekvő, ismeretlen embereknek is örömet tudnak okozni. Az Adventi készülődés jegyében arra törekszünk, hogy minél több fogvatartottnak lehetőséget biztosítsunk különböző kulturális programon, foglalkozásokon való részvételre. Ilyenek a kreatív csoportfoglalkozások is, melyeken olyan tetszetős karácsonyi ajándékok is készülnek, amit a hozzátartozókhoz is eljuttathatnak, ezzel átélve az ajándékozás örömét is.”

Forrás: Intézet

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció