A börtönben is részesülhetnek a testi és lelki gyógyulás szentségében

Publikálva: 2015. február 9.

A Kalocsai Fegyház és Börtönben hagyomány, hogy a Betegek Világnapjához közel eső vasárnapon, idén február 8-án, a délelőtt 10-es szentmisében kiosztjuk a Betegek Kenetét azoknak az idős(ebb) és/vagy beteg fogvatartottaknak, akik arra megfelelő módon előkészülnek. Vasárnap tizenegyen részesültek a testi és lelki gyógyulás szentségében.

Szent II. János Pál pápa kezdeményezte, hogy a lourdes-i Szűzanya napja, február 11. legyen a Betegek Világnapja. Azóta a pápák hagyományosan üzenetet intéznek a betegekhez. Idén a XXIII. világnap következik, amelyen Ferenc pápa is buzdítással fordul azokhoz, akik a betegség terhét hordozva különféle módokon csatlakoznak Krisztus szenvedő testéhez; de azokhoz is szól, akik az egészségügy területén dolgozó hivatásbeliek és önkéntesek.

Forrás: Kalocsai Fegyház és Börtön

Az idei év témája „A vaknak úgy szolgáltam, hogy a szeme voltam, a sántának meg én voltam a lába.” (Jób 29,15) A pápa tehát Jób könyvének egy kifejezésén elmélkedik, gondolatainak vezérfonala pedig a „sapientia cordis”, vagyis a szív bölcsessége.

Forrás: Kalocsai Fegyház és Börtön

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció