Bibliaismereti vetélkedő fogvatartottak részére

Publikálva: 2014. december 15.

A Magyar Testvéri Börtöntársaság és a Börtönlelkészek Magyarországi Szervezete immár hetedik alkalommal rendezett országos bibliaismereti vetélkedőt.

 A 2014. adventjére – eredetileg 2014. november 30-ra – időzített alkalom a korábbiakhoz hasonlóan ezúttal is egy ószövetségi és egy újszövetségi könyvre összpontosított. Bár a jelentkezések elhúzódása miatt egy kis késéssel, a Tolna Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben is sor került a vetélkedőre 2014. december 15-én. A részvételi szándékát eredetileg jelző tíz személyből a kitűzött időpontban végül nyolcan léptek pályára, hogy megbirkózzanak a 40 kérdésből álló feladatsorral, amit Mózes 2. könyve, ill. a Lukács írása szerinti evangélium alapján állított össze egy bizottság. A jelentkezők szorgalmát és a felkészülés eredményességét tanúsítja, hogy nem volt olyan, aki a lelki elcsendesedéssel kezdődő vetélkedőn nem érte volna el a megszerezhető maximális pontszám felét. Az első öt helyezett az Intézet 2014. december 24-re tervezett karácsonyi ünnepségén oklevelet kap, ami tanúsítja az elért eredményt. A legkiemelkedőbb pontszámot megszerző három személy ezen felül könyvjutalomban részesül a Református Börtönmisszió jóvoltából. Bízhatunk abban, hogy Isten írott igéjének tanulmányozása nemcsak a szabadságvesztés-büntetésben töltött időt teszi tartalmassá, hanem a lelki megerősödést és a jó irányba történő változásokat is elősegíti.

 Forrás: Tolna Megyei Bv. Intézet

Forrás: Tolna Megyei Bv. Intézet

Forrás: Tolna Megyei Bv. Intézet

Nyitókép forrása: Tolna Megyei Bv. Intézet

 

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció