Cserdi polgármestere motiválta a fogvatartottakat

Publikálva: 2016. október 3.

Bogdán László, a Baranya megyei Cserdi település polgármestere tartott előadást a fogvatartottaknak hitről és gondolkodásról szeptember 30-án, majd a fogvatartottak közreműködésével készített süteményeket adta át a helyi óvoda vezetőjének.

Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt járt először intézetünkben a cserdi polgármester. Akkori előadásának hatására számos fogvatartottban elindult egy folyamat, amelynek hatására többen kérték, hogy ismét találkozhassanak vele. Az intézet parancsnokának közbenjárására sikerült megfelelő időpontot találni a motivációs találkozásra, amelyre nagy volt az érdeklődés a balassagyarmati fogvatartottak körében. 

Az előadó emlékeztetőül elmondta a településén elért eredményeit, hogy azt milyen gondolat mentén sikerült elfogadtatni az ott lakókkal, valamint beszélt a falu mindennapjairól is. Máig hisz abban, amit csinál, és hiszi azt is, hogy módszerei további eredményekhez vezethetnek. Ismertette szegényes gyermekkorát, melynek ellenére ember tudott maradni.  

Fotó: Lelovics Zoltán
"Hinni kell abban, amit csinálunk, hinni kell annak sikerében minden nehézség ellenére. Nincs jogunk átlépni azt a határt, mely másokban már feszültséget okoz és meggyőződésem, hogy a jó szóval számos ajtó megnyílhat. Mindig meg lehet találni azt a pontot, ami a tisztesség határa".

Hangsúlyozta a gyermekek és a család fontosságát, hogy mennyire hiányoznak a jelenlévők otthonról, mert a természetes az lenne, hogy azokkal lehessünk, akiket szeretünk. Hiszi, hogy sokkal több azonosság van az emberekben, mint különbség, ennek ellenére gyakran mégis a különbségeket vesszük észre a másikban. Előadása során szembesítette a jelenlévőket saját sorsukkal, és számos alternatívát kínált a jelenlegi helyzetükre vonatkozóan.

Fotó: Lelovics Zoltán

Amint előadásában is elmondta, már egy ideje megszűnt a bűnözés a településen, jellemzően ők adnak, mintsem másoktól elvegyenek. Ennek jó példája volt ez a nap is, hiszen közel 500 muffin megsütéséhez elegendő alapanyagot hozott magával települése nevében, és amelyek a fogvatartottak közreműködésével készültek el.

Fotó: Lelovics Zoltán

Az előadást követően a balassagyarmati óvoda gyermekeinek Bogdán László adta át a frissen elkészített süteményeket. Knyazoviczkiné Rutai Gabriella, az óvoda vezetője hálás szavakkal köszönte meg a meglepetés ajándékot munkatársai és a gyermekek nevében.

Köszönjük az előadó gondolatait, valamint hogy közreműködhettünk a jótékony folyamatban!

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció