Május 12-én a Nemzetközi roma nap, és az Esélyegyenlőség napja kapcsán roma kulturális programot tartottunk Veszprémben "Dönthetsz másképp" címmel. A program céljaként azt tűztük ki, hogy a börtönlakók figyelmét felhívjuk arra, hátrányos helyzetük nem kell, hogy sorsuk legyen, életük pozitív irányba való előmozdítása saját felelősségük, és feladatuk. A rendezvény mottója: "Azt az utat, ami mögötted van már nem javíthatod meg. Viszont azt az utat, ami előtted van, még szebbé teheted!"
Ez nem jó ötlet – vetettem ellen Gizinek (Horváth Gizella büntetés-végrehajtási pártfogó felügyelő), mikor először állt elő a gondolattal, mi lenne ha, a Nemzetközi roma nap alkalmából szerveznénk az intézetben egy zenés műsort a raboknak, ahova „sztárvendéget” is hívnánk. Mondjuk Oláh Gergőt, mesélje el, hogy roma származásúként is lehet boldogulni, nagy célokat kitűzni és elérni az életben. A fenntartásom onnan eredt, hogy nevelőként (reintegrációs tiszt) éveken át láttam, hogy ezen a helyen már így is túl sokan vannak, akik boldogulásuk esélyét – a bűnözésen kívül – egy tehetségkutató verseny énekeseként, vagy egy valóság showban képzelik el, ahol elég csak megjelenniük, és ölükbe pottyan a siker, a pénz, csillogás, nem látva mögötte a befektetett kemény munkát. Legalább mi, itt ne közvetítsük azt az üzenetet, hogy ez bárki számára könnyedén elérhető, és ez az egyedüli üdvözítő út a kitöréshez.
De az ötlet valójában egészen másról szólt, és Gizi nagy lelkesedéssel vágott bele a szervezésbe, amit akkor én még mindig kissé szkeptikusan figyeltem. Tette ezt annál is inkább szívből, mivel ő is roma származású, és ezt büszkén vállalja. A program egyre inkább körvonalazódott, Oláh Gergő elfogadta a meghívásunkat, és jelezte szívesen venne részt a műsorban, és mesélne életútjáról, miként jutott el oda, ahol most tart. Ahogy a többi meghívott vendégről is hallottam, fenntartásaim egyre inkább kezdtek eloszlani. Volt köztük roma származású fiatal kutatóbiológus; a Nívó díjas Fláre Beás roma zenekar, tagjai között egykori fogvatartott, aki változtatott az életén; református lelkész, aki hátrányos helyzetű cigány származású, tanulni akaró diákoknak segít; és csupaszív „tanító néni”, aki az éneklés tehetségével is meg van áldva.
Május 12-én, kedden „Dönthetsz másképp!” – címmel végül megtartottuk a roma kulturális programot, az április 8-i Nemzetközi roma nap, és a május 5-ei Esélyegyenlőség napja kapcsán. Se próbák nem voltak előtte, se konkrét forgatókönyv, csak egy közös akarás volt mindenkiben, azzal a gondolattal, hogy megmutassuk a börtönlakóknak, van választásuk, nekik is van lehetőségük. Az, hogy roma születésűek, vagy hátrányos anyagi, szociokulturális helyzetűek, nem határozza meg végérvényesen sorsukat. „Azt az utat, ami mögötted van már nem javíthatod meg. Viszont azt az utat, ami előtted van, még szebbé teheted!” – hangsúlyozta a rendezvény mottóját Németh Éva bv. ezredes intézetparancsnok köszöntőjében. Ezt követően a műsort a „mi fiaink” nyitották: hat elítéltünk a saját maguk által választott roma dalaikat adták elő, s bár felkészülési idejük rövid volt, lelkesedésük és szorgalmuk annál nagyobb. Megéreztek valamit abból, hogy most fontosat tehetnek magukért, és ha apró cselekedettel is, de a cigányság sorsáért.
Így tettek muzsikájukkal az őket követő Fláre Beás együttes tagjai is. Az 1992-ben alakult devecseri roma származású zenekar tagjai egyszerű, szerény körülmények közül amatőrként indultak, de felismerték, hogy tehetségük van a zenéhez, és ezt a tehetséget szívós gyakorlással ki tudják bontakoztatni. 2001-ben nívódíjat kaptak, belföldön és külföldön is gyakran lépnek fel. Tagjaik között visszaköszönt ránk egy ismerős arc, a rácsok innenső oldaláról. Volt idő, amikor őt még mi tartottuk fogva, de neki sikerült fordítani sorsán. Az erről szóló üzenetet dalban, egy még a börtönben írt roma hallgatójával adta át a nézőknek. Láttam, ahogy hatni kezd a dal, egy-egy arcnak vissza kellett szorítani a könnyeit, keménynek kellett maradni ennyi ember, rab- és zárkatárs között. De az üzenet megérkezett, beférkőzött a lelkekbe. Orsós Ervin, a zenekar vezetője beszélt magukról, közös munkájukról, a börtönt megjárt tagjukról: „Voltunk már más börtönben is zenélni. Amikor legelső alkalommal beléptem a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézetbe és előttem nyitották az ajtót, és hátam mögött zárták, megmondom őszintén a frász kerülgetett. Tudom, hogy mindenkinek megvan a maga téglája, amit hord, de azt gondoltam, ez nem kell nekem. Ez mind azon múlik, hogy az ember próbáljon tenni érte, hogy NE! Én a srácokból merítve azt mondom, hogy igenis mindig kell előre nézni, hogy azt csinálhassa az ember, amit szeret, és most is igyekszünk így átadni ezt a pár percet, remélve, hogy mihamarabb ott kinnt fogunk találkozni.”
De nem csak zenével, zenészekkel találkozhattak rabjaink. A debreceni Wáli István Református Cigány Szakkollégiumból érkezett vendégek egy másik irányvonalát mutatták meg a boldogulásnak. Michels Richárd Tibor református lelkész elmondta, intézményük azért jött létre, hogy legfőképp cigány származású, hátrányos helyzetű diákokat segítsen. – „Nagyon sok olyan hallgatónk van, és majd ti is látni fogtok egy olyan hallgatót, aki igen nehéz körülmények közül indult el. Ez a szakkollégium abban nyújt segítséget, hogyha valaki szeretne tanulni, de nincs rá lehetősége, vagy anyagi forrása, akkor ezt megkaphassa.” Az intézményt áthatja Isten szellemisége. A Lelkész elbeszélését a fogvatartottak csendes, értő figyelemmel hallgatták. Beszélt az előítéletről, amivel mindnyájuknak szembe kell nézni, életválasztásainkról, és arról, hogy a jó döntések mentén segítségül mindig ott van Isten, ott van Krisztus.
A kollégiumból jött Horváth József is egy fiatal, jóképű roma srác, aki mire befejezte saját történetét, a hallgatóság soraiban fel-fel morajlott az elismerés egyértelmű nesze. A karcagi roma fiatalember idén nyerte el az Aranypánt-díjat, melyet a roma sajtó ítélt neki oda. Ez a díj teljesen független a politikától, olyan hétköznapi hős, fiatal kaphatja, aki elmúlt huszonöt éves, és már „letett valamit az asztalra”. József karcagi gyermekkoráról elmondta: - „Csak negatív példát kaptam, ott a szipuzás, a drogozás mindennapos volt. Akkor gondoltam egy dolgot, mi lenne, ha megmutatnám a világnak, hogy van ezen kívül más is. Te döntöd el fejben, hogy mit teszel. A Jóisten adott nekünk szabad akaratot, te szabod meg magadnak a gátat, függetlenül most a börtöntől, hogy mit tudsz magaddal kezdeni. Én szerettem volna egy olyan dolgot csinálni, ami egyedülálló, mondjuk úgy, hogy amit még cigány ember nem ért el. Egy álomnak tűnt az egész. Volt bennem egy motiváció, köszönhetően a rengeteg negatív példának. Így szereztem meg az első diplomámat, mint biológus, majd a másodikat, mint molekuláris genetikus, és lassan már doktor leszek, mint rákkutató. A szájüregi rákkal foglalkozom. Ennek a függvényében kaptam meg ezt a díjat, Magyarországon elsőként. Valahol ez a gyerekkori álmom, hogy megmutassam azt, van más is, más út is. Ez most valóra vált nekem. De ezidáig nagyon sok nehézségen mentem keresztül. Ha leveszem a zakómat, én ugyanazt a negatív képet kapom vissza az utcán magamról mint ti. Én is ki vagyok varrva, gyúrva, mint akármelyikőtök, ez a negatív diszkrimináció, ami minket ér, de az rajtunk múlik, mennyire engedjük be a szívünkbe. Ha azt döntitek el, hogy nem lehet előre jutni, innen nincs kiút, akkor nem is lesz kiút, mész a sötét verembe. Ezt fejben kell nektek eldönteni. Én mindennap hálás vagyok a Jóistennek, hogy az amit én kaptam ajándék, ha visszanézek az életemen, velem nagyon sok rossz dolog történt, azt hiszem mindnyájan tudjátok, hogyan kell elképzelni egy cigánytelepet. Annyit tudok nektek mondani, tépjétek át a gátjaitokat, szakítsátok meg, ami eddig berögződött bennetek, mert cigányként is van lehetőségetek.” Súlyos, motiváló gondolatok voltak ezek, nehéz volt utána a műsor menetében továbblépni, vagy akár csak megszólalni.
Ez a feladat várt Oláh Gergőre. Gergő nem szorult különösebb bemutatásra, nevét ismertük, hisz megnyert egy televíziós tehetségkutató versenyt. De Gergő élete nem csak e miatt példaértékű. Ő is szegény sorból származik, szülei igyekeztek neki a lehetőségeikhez mérten mindent megadni, de gyári munkásként, majd – önhibájukon kívül – munkanélküliként, ez nem volt egyszerű számukra. Gergő nyolcéves korában már érezte, hogy zenével szeretne foglalkozni – „Isten adta nekem azt a tehetséget, hogy énekelni, táncolni tudok. Szerintem Isten mindenkinek ad valamilyen tálentumot, amivel gazdálkodnunk kell, csak rajtunk múlik, hogyan élünk vele. Ha a tehetségünket egy üvegbe zárjuk és elássuk a földbe, és várjuk, hogy majd egyszer megsokasodik, az nem fog megsokasodni. Azzal tenni kell valamit, menni kell, amíg nem fog sikerülni amit szeretnénk.” Gergő lelkesen, humorral, és őszintén beszélt családjáról, arról, hogy számára ők a motiváció. Ez a motiváció vitte őt előre családapaként, anno közmunkásként, vendéglátó helyeken való „olcsó” fellépőként, akkor is céljai vitték előre, és Istenbe vetett hite. „Nem biztos, hogy mindenkinek zenésznek, énekesnek, vagy táncosnak kell lennie. De biztos, hogy mindenki kapott valamihez tehetséget Istentől, és azzal kezdenie kell valamit. Azt tanácsolom nektek, hogy ami mögöttetek van, azzal ne foglalkozzatok, viszont arra nézzetek, ami előttetek van, annak dőljetek neki nagyon keményen, és harcoljatok azért, hogy az életetek ami most jön majd miután kimentek, száznyolcvan fokos fordulatot vegyen.”
Gergő a 2015-ös Eurovíziós dalversenyre készülő dalával fejezte be gondolatmenetét, ami, mint mondta arról szól: „Nem az szabja meg hogy ki vagy, hogy milyen színű a bőröd, vagy, hogy mi van mögötted, hanem az: bárki vagy, bárhonnan jöttél, belőled is lehet nagyszerű ember. Nyugodtan a tükörbe nézhetsz, és mondhatod magadnak azt, hogy nagyszerű ember vagyok, és bármit képes vagyok elérni, csak küzdeni kell.” – Bevallom nem voltam, vagyok naprakész a tehetségkutató versenyek szereplőivel, jellemzően nem nézek ilyen műsorokat, de Oláh Gergőről persze hallottam, de a területen való „előképzettségem” híján a nevén kívül, és, hogy énekel többet nem tudtam róla. Talán nem is érdekelt? Annál inkább kellemes volt számomra ez a találkozás, a nyitott, természetes személyiségű, művészkedő allűröktől mentes fiúval, aki nem is annyira fiú már, hiszen komoly családapa és művész. Örülök, hogy találkoztunk. Néha arcul kell hogy csapjanak minket saját előítéleteink is.
Rendezvényünk végszavaként, azt kerek egésszé lezárva, Váradiné Kis Annamária énekelt el, egy imát, mint mondta: „Legyen ez az ima, értetek, értünk, és mindannyiunkért.” Az utolsó taktusokat börtön pártfogónkkal, a műsor főszervezőjével, a roma származású, és ezt büszkén vállaló Gizivel énekelte együtt:
„Nem kell vagyon, nem kell a pénz,
egy népért szól imám, csak őrájuk nézz,
segítse Isten, kit ember aláz,
járj közben értünk megváltó atyánk.
Segítsd a népem égi atyám.”
Nem hiszem, hogy lehetett volna jobban, másként megemlékezni a roma, vagy az esélyegyenlőség napjáról. Így volt tökéletes és nagyszerű ahogy volt. A program végéről az intézetparancsnok szavait idézve: „Sokan dolgozunk itt szakemberek azon, – mondhatom, hogy az egész intézet teljes személyi állománya – hogy a fogvatartottak reintegrációja, visszavezetése a társadalomba megvalósuljon, hogy megmutassuk van másik út is, és hozhatnék még egyéb büntetés-végrehajtási szakkifejezéseket és frázisokat, de azt gondolom, hogy ezek a fellépő művészek, lelkész, tudós, bárki aki itt ma megszólalt, a miénknél talán sokkal jobban tudta közvetíteni ezeket a gondolatokat.”
Én is azt hiszem, és még valamit – Gizi, ez mégis egy jó ötlet volt! Köszönöm, hogy részese lehettem!
Borszuk Valéria bv. fhdgy. reintegrációs tiszt, mb. sajtóreferens
Tájékoztatás: A cikkben szereplő, Oláh Gergőre vonatkozó rész letöltése, ill. terjesztése előtt, az ahhoz való hozzájáruláshoz kérjük vegyék fel a kapcsolatot Schiwert Takács László managerrel az pkToELA8DlmYzOzNaW5mb0BzY2hpd2VydC5odQ== e-mail címen!