Drogprevenciós szakértő volt a RÁCS FM vendége

Publikálva: 2017. február 21.

A váci börtönrádió vendége volt Dr. Szemelyácz János pszichiáter, addiktológus és pszichoterapeuta az Integrált Drogterápiás Intézet Közalapítvány vezető főorvosa, akit többek közt a jelenlegi magyar droghelyzetről és a sikeres újrakezdésről kérdeztek a műsorszerkesztők.

A 2016-ban megkezdett nagyszabású drogprevenciós program folytatásaként 2017-ben is kiemelt hangsúlyt fektet az intézet a drogprevenciós munkára. A fogvatartottak látókörének szélesítése érdekében – a börtönrádióban a kábítószer tematikájú műsor készítésében tevékenyen részt vevő fogvatartottak bevonásával – az intézet vezetése lehetőséget biztosít olyan vendégek, előadók meghívására, akik beszámolóikkal hozzásegíthetik a résztvevőket a hatékonyabb prevenciós munkavégzéshez.

Forrás: Váci Fegyház és Börtön

Elfogadta meghívásunkat Szemelyácz János pszichiáter, addiktológus és pszichoterapeuta is, aki régóta foglalkozik szenvedélybetegek kezelésével. A vele készített interjúból megtudhatták, milyen módszerekkel kezelik klienseiket az Integrált Drogterápiás Intézetben, és milyen támogatást tudnak nyújtani a szermentes életet élni kívánók számára.

Forrás: Váci Fegyház és Börtön

Az elismert szakember igen sokrétű munkát végez. Vezetőként mégis fontosnak tartja, hogy részt vegyen a terápiában, miközben például új pszichoaktív szerek kockázatelemzésével is foglalkozik. A beszélgetés legfontosabb tanulsága szerint a drogmentes élethez leginkább az szükséges, hogy találjunk egy olyan célt, és több olyan tevékenységet, amik pozitív élményként jelennek meg az életünkben, hogy így tegyük azt tartalmassá.

Forrás: Váci Fegyház és Börtön

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció