Elismerések átadása és fogvatartotti műsor nemzeti ünnepünk alkalmából

Publikálva: 2015. március 17.

Március 15-e alkalmából elismerésben részesültek azon kollégáink, akik kiemelkedő színvonalú szakmai munkájukkal erre érdemessé váltak.

Hárman soron kívüli előléptetésben, hatan pedig parancsnoki dicséretben részesültek. A jutalmakat Soczó László bv. alezredes, intézetparancsnok úr, ünnepélyes keretek között adta át. Ezt követően - az ünnep alkalmából - alezredes úr köszöntötte a jutalmazottakat, és rajtuk keresztül a teljes személyi állományt.
Az intézet állományából Soczó László bv. alezredes úr, valamint Molnár Béla bv. főtörzsőrmester úr magasabb szintű jutalomban részesültek. Parancsnok urat Dr. Pintér Sándor, belügyminiszter úr soron kívül ezredesi rendfokozatba léptette elő, míg biztonsági felügyelő kollégánkat Csóti András bv. vezérőrnagy úr, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoka, a Büntetés-végrehajtásért emlékplakett „Bronz” fokozat elismerésben részesítette.
Minden jutalmazottnak gratulálunk, és kívánunk a továbbiakban is sok szakmai és magánéleti sikert!

 Forrás: Tolna Megyei Bv. Intézet

Forrás: Tolna Megyei Bv. Intézet

A megemlékezésből a fogvatartottak sem maradtak ki. Az ünnep alakalmából március 14-én asztali beszélőt szerveztünk, melyen 37 fő arra érdemes fogvatartott találkozhatott hozzátartozóival.
Dr. Kaszó Gyula intézeti lelkész vezetésével, szervezésében ünnepi műsorral készültek, melyet március 15-én adtak elő, fogvatartott társaiknak. Az előadásban 8 fő fogvatartott vállalt szerepet, és összesen 34 fő fogvatartott tekintette meg a színvonalas programot.
Az intézeti varrószakkörben résztvevő női fogvatartottak úgy emlékeztek erre a kiemelkedő jelentőségű ünnepre, hogy az alkalomhoz illő kis zászlókat hímeztek. 

Forrás: Tolna Megyei Bv. Intézet

 Nyitókép forrása: Tolna Megyei Bv. Intézet

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció