Erdőgazdálkodás - hosszú távra tervezett munkálatok az intézetben

Publikálva: 2016. április 5.

Az intézet mellett működő kft. mezőgazdasági feladatai nem csak az állattenyésztésben és növénytermesztésben merülnek ki. Erdőgazdálkodást is folytatnak, ami nem egy idényre szól.

 Forrás: Állampusztai OBVI

A fogvatartottak foglalkoztatását végző Állampusztai Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft. fő tevékenysége a növénytermesztés, állattenyésztés. Az elítéltek főképpen mezőgazdasági jellegű munkát végeznek itt tartózkodásuk alatt. Több olyan munkafolyamat beletartozik ebbe a körbe, ami szorosan kapcsolódik a mezőgazdasághoz, mégis meglepő, ha azt halljuk, hogy egy börtönben a munkáltatás része a tavaszi birkanyírás. Pedig ez is minden évben ismétlődő feladat a juhtenyésztésben.

Most azonban más fába vágták az elítéltek fejszéjüket. Persze csak átvitt
értelemben - vagy mégsem.
A kft. kezelésében lévő terület egy része erdő. Ezek telepítése és gondozása fontos feladat. Fafajtától függően 10-20 évente termelik ki és telepítik újra a fákat és évente ritkítják, hogy megfelelően fejlődjenek.
Akác, nyár, és juharfák tartoznak a telepített fajták közé. Jelenleg a Fűzhalomban lévő erdőszakasz kitermelését kezdték meg, egy 10 ha-os területen, ahol 16 fogvatartott vesz részt a munkálatokban.

Forrás: Állampusztai OBVI
A kitermelt fa egy része értékesítésre kerül, hogy fedezze az újratelepítés költségét. Másik részét - főképp a kisebb nyesedékeket - az újonnan kialakított fogvatartotti munkahelyeken használják fel. A tavalyi évben felújított állattartó telepeken a fűtési rendszer kialakításakor erre is tekintettel voltak, és úgy tervezték meg, hogy az év közben keletkező fahulladékkal biztosítani lehessen a fűtést.

A most kitermelt erdő helyére új telepítéssel szintén akác, juhar és nyárfa kerül a következő évekre.

Forrás: Állampusztai OBVI

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció