Ez már a szabadság?

Publikálva: 2016. március 31.

Ezzel a címmel nyílt kiállítás egykori fogvatartottak fényképeiből az Adj Hangot Egyesület kezdeményezésében március 31-én Budapesten. A reintegrációt célzó, még 2015 novemberében elindult projekt keretében nyolc frissen szabadult fogvatartott mutathatta meg, hogy neki mit jelent szabadnak lenni. A három hónapig tartó munkálatokat fotós szakemberek is segítették.

A budapesti kiállításmegnyitón részt vevő egykori fogvatartottak elmondták, hogy a kezdeményezés pozitív élményekkel töltötte fel őket, hiszen esélyt kaptak arra, hogy képeiken keresztül közelebb kerüljenek a társadalomhoz, s ezáltal a társadalom is betekintést nyerhet az ő hétköznapjaikba. A volt fogvatartottak kiemelték, hogy a magyar büntetés-végrehajtási intézetekben büntetésüket töltő emberek többsége egyszer visszatér a társadalomba, ezért nem mindegy az, hogy milyen esélyeket kapnak majd idekint.

Fotó: Hatala Csenge

Fotó: Hatala Csenge

A kiállítást megnyitó Oltai Kata művészettörténész hangsúlyozta a dokumentarista képábrázolás fontosságát, ezen belül pedig a társadalom különféle perifériájára szorult csoportok látásmódját. A jelen kiállítás képein elsősorban a szabadság és bezártság, a magány és a társas kapcsolatok, valamint a múlt és jövő párhuzamai jelennek meg. 

Fotó: Hatala Csenge

Az egykori fogvatartottak képeit nemcsak Budapesten, hanem Egerben, Szegeden, Kaposváron és Pécsen is megtekinthetik majd az érdeklődők.

Fotók és szöveg: Hatala Csenge

Fotó: Hatala Csenge

Fotó: Hatala Csenge

Fotó: Hatala Csenge

Fotó: Hatala Csenge

Fotó: Hatala Csenge

Fotó: Hatala Csenge

 

 

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció