Felfrissült könyvtár

Publikálva: 2016. június 17.

Az intézet parancsnoka, Tóth Gábor bv. ezredes 2016. június 17-én ünnepélyes keretek között megköszönte a Verseghy Ferenc Könyvtár igazgató helyettesének, Takáts Bélának és Illés Julianna osztályvezetőnek a segítségét az intézet könyvtárának selejtezési, katalogizálási és frissítési munkálataiban.

Forrás: Intézet

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben a fogvatartottak szabadidejének hasznos eltöltése, a művelődésük elősegítése érdekében intézeti könyvtárat működtetünk, amely fejlesztéséhez az Verseghy Ferenc Könyvtár sikeres pályázati tevékenységével már sok segítséget nyújtott.

Forrás: Intézet

A Verseghy Ferenc Könyvtár és a bv. intézet között együttműködési megállapodás köttettet, amelynek elemeként pár évvel ezelőtt egy alkalommal már megtörtént a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet Könyvtárának selejtezése, illetve részbeni katalogizálása, Illés Julianna osztályvezető és két munkatársnőjének segítségével.

Forrás: Intézet

2015 évvégén a könyvtárnak is otthont adó közösségi helyiség teljes felújításon esett át, a könyvállomány tovább bővült, így ismételten a segítségüket kértük a könyvtári állomány selejtezéséhez, illetve a nyilvántartás pontosításához. Egy jól működő könyvtár működtetéséhez elengedetlenül fontos, hogy a polcokon fekvő „mozdulatlan”, esetlegesen elavult információkat tartalmazó dokumentumokat felváltsák olyan könyvek, amelyeket szívesen kölcsönöznek, keresnek. A frissítés igen nagy „érvágást” jelentett a könyvtárnak, jelentős számú könyv került ki a nyilvántartásból, és az új számítógépen rögzített nyilvántartás már csak az élő állományt tartalmazza.

Forrás: Intézet

 A könyvtár teljes „átmozgatásában” több napon keresztül óriási munkát végzett a két könyvtáros munkatárs Illés Julianna és Némethné Matastik Magdolna, illetve a könyvtáros elítélt, aki a Verseghy Könyvtártól ajándékozott számítógépen és könyvtár programmal rögzítette a frissített állományt.

Forrás: Intézet

Az intézet könyvtárának teljes felújítása, megújítása így végéhez ért, a fogvatartottak felújított környezetben, gördülékenyebben juthatnak reintegrációjukat, önképzésüket elősegítő információkhoz. 

 

 

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció