Felújítás Szeliden jóvátételként

Publikálva: 2015. május 18.

10 fogvatartott végez épületfelújítási munkákat Szeliden jóvátételi munka keretében.

Május második hetében négy napon keresztül dolgoztak fogvatartottjaink a Dunapataj Nagyközség tulajdonában lévő üdülőépület felújításán. Tíz fogvatartott a település dolgozóival összefogva végezte a munkálatokat, melyek között a homlokzat külső kialakítása és festése szerepelt. Hat elítélt a festő szakmaképzés tanulói, így nekik gyakorlati munkaként fogható fel a feladat, míg négy fogvatartott pedig kőműves és festő szakképzettséggel is rendelkezik.

Forrás: Állampusztai Országos Bv. Intézet

Ez a fajta munkáltatás mindig nagyon fontos, mind a település, mind a fogvatartottak életében. Éppen azért, mert a fogvatartottak munkájának köszönhetően az érintett településeken olyan feladatok is elvégezhetővé válnak, amiket az önkormányzatok önerőből már nem tudtak volna megvalósítani. Ráadásul a jóvátétel eredménye kézzel fogható bizonyítéka annak, hogy az elítéltek igyekeznek törleszteni a társadalomnak hibájukért.

Forrás: Állampusztai Országos Bv. Intézet

A fogvatartottak a kinti munka lehetőségét pedig mindig jutalomként élik át, illetve pozitív reintegrációs hatásként jelenik meg, hogy segíthetnek a munkájukkal. Hasznosnak érzik magukat, és motiválhatja őket, hogy valamit tettek a környezetükért.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció