Filmvetítéssel a "jobbá válásért"

Publikálva: 2017. július 31.

Molnár Attila neve már több büntetés-végrehajtási intézetben ismerős a rabok között. Ő az az amatőr fotós, andragógus, aki szabadidejét szívesen tölti a rácsok mögött.

Az andragógus önkéntesként több büntetés-végrehajtási intézetben is dolgozik, mint például a Balassagyarmati és a Váci Fegyház és Börtönben vagy a Zala Megyei Bv. Intézetben.

Intézetünk eddig csak az általa készített fotókat ismerhette meg, azonban egy együttműködési megállapodás keretében már filmklubot tartott a fogvatartottak számára börtönünkben.
Molnár Attila a csoportos foglalkozáson először egy filmet vetített a fogvatartottaknak.

Fotó:Gy-M-S Megyei Bv. Intézet

A filmvetítés után a „főszerep” a fogvatartottaké volt, mivel a film közös megtekintése után lehetőség nyílt arra, hogy gondolataikat megoszthassák és érzéseiket kifejezhessék. Molnár Attila szerint e beszélgetések során lehet a gondolataikat pozitív irányba terelni és a stresszt kezelni.
Az amatőr fotós, andragógus munkásságának célja a fogvatartottak társadalomba való visszatérésének elősegítése, a bv. intézetekben élők motiválása a tanulásra, mely szabadulásuk után nyújt segítséget, hogy megtalálják a társadalomba visszavezető helyes utat. A megtekintett film mondanivalója olyan jellegű volt, melyből mindenképp tanulhattak a részvevők.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció