Fogvatartottak reintegrációját segítő projekt indult Kalocsán

Publikálva: 2017. április 20.

Elindult a Kalocsai Fegyház és Börtönben is az EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosítószámú, „Fogvatartottak reintegrációja” elnevezésű projekt, mely a fogvatartottak munkaerőpiaci és társadalmi reintegrációjának elősegítésére irányul, a bűnismétlés kockázatának csökkentése érdekében.

A szabadságvesztés letöltése alatt megvalósuló reintegrációs program célja, hogy az elítélt belső meggyőződésből szándékozzon és - külső segítség igénybevételével - képes legyen a társadalom jogkövető tagjává válni. A projekt fókuszál egyrészt a fogvatartottak és hozzátartozóik segítségére, másrészt a modell befogadására alkalmas környezet megteremtésére.

A 3,5 milliárd forintos európai uniós támogatásból megvalósuló program szolgáltatásait 2020 júniusáig összesen 4000 fő, öt éven belül szabaduló fogvatartott veheti igénybe, melyből 1800 fő vehet részt kompetenciafejlesztő foglalkozásokon, 1000 fő pedig piacképes szakmát szerezhet. Az előzményprojektekhez képest új elem, hogy 1000 hozzátartozó számára is komplex humánszolgáltatási rendszer áll rendelkezésre.

Az összehangolt reintegrációt segítő szolgáltatási rendszerben egységes, a fogvatartottak többsége által igénybe vehető, de egyéni adottságokhoz illeszkedően differenciált fejlesztésekre van lehetőség; hozzájárulva ezzel a bűnismétlés, valamint a társadalmi kirekesztés mértékének csökkentéséhez.

A projektbe bevont fogvatartottak igénybe vehetnek egyéni és csoportos motivációs foglalkozásokat, munkaerőpiaci szolgáltatásokat, mint például munkaerőpiaci és információs szolgáltatás, álláskeresési tanácsadás, kulcsképességek fejlesztése, álláskeresési technikák oktatása. Továbbá részesülhetnek a társadalmi reintegrációt elősegítő szolgáltatásokban is, mint a családi kapcsolatok helyreállítása, illetve a bűncselekménnyel okozott sérelmek szimbolikus jóvátétele.

Forrás: KFB

A program 29 büntetés-végrehajtási intézetben, köztük a Kalocsai Fegyház és Börtönben is megvalósul. Intézetünkben jelenleg a toborzás és tájékoztatás fázisa zajlik, ahol két tanácsadó látja el a feladatokat, a helyi szakmai vezető közvetlen irányításával.

A projektről bővebben a TEtt-program oldalán olvashatnak!

Az EFOP-1.3.3-16-2016-00001 azonosítószámú, „Fogvatartottak reintegrációja” című projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.



Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció