Fogvatartotti fórumot tartottunk

Publikálva: 2015. június 26.

Mindkét objektumban megrendeztük az éves fórumot, ahol a fogvatartottak tájékoztatást kaptak a változásokról, illetve elmondhatják az esetleges problémáikat.

A héten mind a solti, mind az állampusztai objektum fogvatartottjai minden zárkából 2-2 fővel jelen voltak a fórumon, ahol összesen körülbelül 230-an gyűltek össze. Az intézet parancsnoka, dr. Füzesi Viktor bv. ezredes vezette a fórumot, rajta kívül a parancsnok-helyettesek, a bv. osztályvezetők, a reintegrációs tisztek, a nyilvántartási osztály vezetője, az egészségügyi ápoló, a pszichológus és a pártfogó is részt vett a rendezvényen.

Forrás: Állampusztai Országos Bv. Intézet
A fórum célja, hogy a fogvatartottak tovább tudják adni az itt elhangzott információkat, valamint a közösségben felmerült problémákat az intézet vezetőinek el tudják mondani. Az intézet parancsnoka beszélt az elmúlt időszak eseményeiről, programjairól, fegyelmi és jutalmazási helyzetéről.
Elmondta, hogy változott a pártfogó felügyelői szolgálat szervezeti felépítése, mivel 30 pártfogót áthelyeztek a bv. intézetekhez. A jövőben a lakóhely szerint illetékes börtönpártfogónál kell majd jelentkezni annak, aki pártfogó felügyelő elrendelése mellett szabadulhat. Mint új intézmény, a reintegrációs őrizet szabályait is ismertette a parancsnok. A nyárra való tekintettel szó esett a hőségriadóról is.

Forrás: Állampusztai Országos Bv. Intézet
Elhangzottak általános jellegű tájékoztatások is, melyek az intézet mindennapi életének, rendjének működőképességéhez járulnak hozzá. Ilyenek a házirend, vagy a napirend betartásának kötelezettsége, a látogatásokkal, a kérelmekkel kapcsolatos szabályok, a technikai eszközök használatára vonatkozó előírások újbóli ismertetése.
Felhívta a figyelmet, hogy a szabadidős programokat használják ki, amennyiben feliratkoztak, vegyenek is részt, ez vonatkozik a külső előadók műsorára és az istentiszteletre is. A szakkörök iránt egyébként nagy az érdeklődés. Szó esett továbbá a telefonálással kapcsolatos változásokról is.
Felhívta a figyelmet arra, hogy békésen éljenek együtt, valamint, hogy fordítsanak figyelmet a zárkák berendezési és felszerelési tárgyainak, eszközeinek állagának megóvására. Kért mindenkit, hogy egymással a jó kapcsolatot tartsák fent, mások tárgyait és felszerelésüket ne tulajdonítsák el.

Forrás: Állampusztai Országos Bv. Intézet
Ezt követően a fogvatartottak tehették fel kérdéseiket, legtöbb a kedvezményekkel, a reintegrációs őrizettel, telefonálással, a dohányzással, munkahelyekkel, bolti vásárlásokkal volt kapcsolatos.

Forrás: Állampusztai Országos Bv. Intézet

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció