Gazdag decemberi programokkal zártuk a 2017-es évet

Publikálva: 2018. január 2.

A börtönkörülmények között is fontos a Karácsony megélése, ezért különböző ünnepi programokat szerveztünk a veszprémi fogvatartottaknak.

Minden közösség számára az év vége kiemelten fontos időszak: egyrészt ez az összegzés, a számvetés, a tervezés időszaka, másrészt ezek az utolsó hónapok már a karácsonyvárás jegyében telnek. Advent időszakában a családtól és a szerettektől távol lévő emberek lelki terhei mindig fokozódnak, ezért fontosnak tartottuk, hogy a fogvatartottak számára még több tartalmas elfoglaltságot biztosítsunk, szakembereink segítséget nyújtsanak az arra rászorulóknak.
A veszprémi börtönben már december elejétől számos programlehetőséggel élhettek a fogvatartottak.

Fotó:Veszprém Megyei Bv. Intézet

A Hetednapi Adventista Egyház veszprémi gyülekezete nagy sikerű zenés karácsonyi műsort hozott a börtön falai közé, lelkészük pedig bátorító szavakkal szólt a megjelent fogvatartottakhoz.
A büntetés-végrehajtás szabályait maximálisan betartó fogvatartottak részére családi beszélőket szerveztünk, ahol gyermekeiket, családtagjaikat a karácsonyfa mellett, asztal köré ülve fogadhatták, közösen készíthettek ajándékot. Megható látvány volt, amikor a szabadságvesztését töltő édesapa első alkalommal ölelhette magához kisgyermekét.

A szeretet ünnepének kapcsán a fogvatartottak önkéntes alapon jóvátételi programhoz is csatlakozhattak, és a lehetőségeikhez mérten átélhették az ajándékozás örömét.

Fotó: Veszprém Megyei Bv. IntézetAz intézetben tevékenykedő EFOP projekt munkatársainak közreműködésével a női és a férfi fogvatartottak karácsonyi műsort állítottak össze. A férfi fogvatartottak tréfás betlehemi játékát ezúttal a Máltai Szeretetszolgálat Befogadás Háza Hajléktalan Otthona lakói is megtekinthették; az ötfős társulat a sajtó érdeklődése mellett mutatta be előadását. Az eseményre nem érkeztünk üres kézzel: a személyi állomány által összegyűjtött adományokat és a bv. intézetben folyó szakképzésben részt vevő női fogvatartottak által varrt karácsonyi textildíszeket jó szívvel adtuk át az otthon lakóinak. Ezen kívül a Máltai Szeretetszolgálat Családok Átmeneti Otthonában élő gyermekeknek édességet és játékokat ajándékoztunk, valamint a büntetés-végrehajtási szervezet központi adománygyüjtéséhez is csatlakoztunk három zsák adománnyal.

Fotó:Veszprém Megyei Bv. Intézet

Fotó:Veszprém Megyei Bv. Intézet

A női fogvatartottak alkotta „Tiszta kezdet” elnevezésű színjátszó csoport a klasszikus Kék madár szívszorító történetét vitte sikeresen színre.  Ezt, valamint a férfi elítéltek a betlehemes játékát is láthatták a fogvatartottak az intézetben szervezett karácsonyi ünnepségen.

Fotó:Veszprém Megyei Bv. Intézet

Fotó:Veszprém Megyei Bv. Intézet

Az aulában karácsonyfa állítással vártuk Márfi Gyula érseket, aki a december 24-én tartott ünnepi igeliturgián a magány témája köré fonta mondanivalóját, érintette annak fizikai és lelki aspektusát. „A magány nem az, ami körülvesz, hanem az, ami hiányzik itt belül.”- mondta. Az ünnepi misén részt vehettek a családi beszélőre érkezett hozzátartozók is, valamint a sajtó munkatársai.

Fotó:Veszprém Megyei Bv. Intézet

A bv. intézet parancsnoka egy verssel köszönte meg az érsek egész éves áldásos tevékenységét, felénk áradó töretlen figyelmét, jóindulatát. A vers érdekessége, hogy egy elítélt írta évekkel ezelőtt, és az Öreg biblia címet adta neki. Reméljük, hogy a következő esztendőben végre megvalósulhat egy régóta dédelgetett tervünk, hogy kötetbe rendezve kiadhatjuk végre az évek alatt összegyűjtött fogvatartotti verseket, írásokat.

Fotó:Veszprém Megyei Bv. Intézet

Az istentiszteletet követően az érsek atya két fogvatartottal kötetlen beszélgetést folytatott, közülük egyiknek a szentmisében szolgáltatta ki a bérmálás szentségét. A szentmisét élő zenéjével a Spiritusz együttes tette még szebbé, meghittebbé.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció