Gulyásfesztiválon találkozhattak a családok

Publikálva: 2017. szeptember 11.

A Büntetés-végrehajtási Szervezet, így az intézet is szeptember 7-én tartotta az immár hagyományosnak számító Szent Adorján-napi ünnepséget immár 22. alkalommal. Szeptember 9-én, a családi napon az intézet személyi állománya és családtagjai vehettek részt, ahol sok színes program várta az érdeklődőket. Idén a rendezvénynek a 19. Szolnoki Gulyásfesztivál adott helyszínt.

Szent Adorján római katonaként tett hithűséget a keresztények üldözése idején, amiért kivégezték. Ő többek között a büntetés-végrehajtásban dolgozók védőszentje, tiszteletére minden évben szeptember elején családi napot szervezünk.

Forrás: Intézet

A szeptember 7-én megtartott központi ünnepségén magasabb szintű elismerésben egy, helyi elismerésben pedig kilenc kolléga részesült.

Forrás: Intézet

Szeptember 9-én a program intézetlátogatással kezdődött, ahova közel 30 családtag, barát érkezett látogatóként az intézetbe, nézhette meg hol dolgozik nap mint nap hozzátartozója, barátja. Üres zárkát, fogdát, sétaudvart, ön- vagy közveszélyes magatartást tanúsító fogvatartott elkülönítésére szolgáló zárkát nézhettek meg, illetve kényszerítő eszközökkel ismerkedhettek meg. 

Forrás: Intézet

Eközben a Tiszaligetben már folytak a mérkőzések az intézet focicsapata, a tűzoltók, katonák és a rendőrség csapatai között, illetve rotyogott a babgulyás, amelyet idén is a műhelyesek csapata főzött a családi nap résztvevőinek.

Forrás: Intézet

Gratulálunk az elismerésben részesült kollégáknak, egyben köszönjük az együttműködő partnereinknek és a szervezők munkáját!

 

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció