Hamarosan tető alatt az "E" körlet

Publikálva: 2016. június 27.

Jól halad az építkezés, pár napon belül tető kerül az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet új épülete fölé. Hamarosan nyílik az új körlet, tovább csökken a zsúfoltság.

Látványos, ahogy halad előre az építkezés Solton. Már állnak az új szállásépület falai, melyben 36 darab 3 fős zárka kialakításával összesen 108 fős fogvatartotti létszámmal bővül az objektum.

Forrás: Állampusztai OBVI
A 36 zárka mellett egy 30 fős tanterem, 2 reintegrációs tiszti, 1 pszichológusi, 1 szociális segédelőadói iroda is helyet kap az épületben. Külön csomagosztó helyiség, illetve a személyi állomány részére étkező is létesül majd. Az "E" épületet a kornak megfelelő biztonság-technikai berendezésekkel, és teljes hosszúságának megfelelő zárt sétaudvarral tervezték. Az objektum felszerelését és a tárgyi eszközök nagy részét a belső ellátás keretében, a fogvatartottakat foglalkoztató bv. gazdasági társaságok gyártják. Az új objektum a kor biztonsági kihívásainak és a jog- és szakszerű fogvatartás minden követelményének megfelelő környezetet biztosít az itt elhelyezendő fogvatartottaknak, valamint kiváló munkakörülményeket teremt az itt dolgozók számára.

A teljes befejezés nyár végére várható.

Forrás: Állampusztai OBVI

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció