Hepatitis és AIDS-szűrés Győrben

Publikálva: 2015. június 5.

A fogvatartottak egészségi állapota, egészségük védelme, illetve a már megszerzett betegségek esetén gyógykezelésük, gondozásuk kiemelkedő fontosságú a büntetés-végrehajtási szervezetnek, így a győri börtönnek is. Éppen ezért idén újra szűréseket rendeztünk, amelyen a személyi állományú tagok is szép számmal részt vettek.

Elítéltek, előzetesen letartóztatottak sorakoznak fel intézetünk nagy kultúrterme előtt, míg a kisteremben egészségügyi dolgozók lázas sietséggel tűket, fiolákat, egyéb orvosi műszereket pakolnak az asztalra. A nagyteremben kivetítő, székek, mikrofon. Előadás készülődik, egészségügyi eőadás. A közönség az előadót várja, aki hamarosan belép, s a beszéd elhalkul.

Fotó: Gy-M-S Megyei Bv. Intézet

Ő Dr. Szlávik János infektológus, a budapesti Szent László Kórház főorvosa. A téma a HIV-vírus, és annak terjedése. Mondanivalóját képi anyaggal is illusztrálja, az arcokon az előrehaladott betegek láttán undort látni. Azt is megtudjuk, hogy bár a betegség gyógyíthatatlan - azaz bele lehet halni -, azért az időben történő felismerés évekkel, évtizedekkel is meghosszabbíthatja a fertőzőtt életét. Ezért fontos a szűrés, azonban ennél is fontosabb a megelőzés, amelynek módozataihoz is kapunk segítséget.

Fotó: Gy-M-S Megyei Bv. Intézet

Bár szép számmal jelentkeztek a szűrésre fogvatartottak, az előadás célja titkoltan az volt, hogy a még "tartózkodókat" jobb belátásra bírja. A szűrésen való részvétel ugyanis önkéntes. A "propaganda" meghozta a várt sikert: a szűrésen 178 fogvatartott és 44 fő személyi állományú tag vett részt.

Fotó: Gy-M-S Megyei Bv. Intézet

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció