Húsvét a börtönfalakon belül

Publikálva: 2016. március 30.

A húsvéti ünnepkör szellemében vallási műsorokkal, zenés áhítattal, illetve ünnepi istentisztelettel készültek a történelmi egyházak képviselői a nyíregyházi börtön fogvatartottjainak a nagyhétre, illetve húsvét hétvégéjére.

Lippai Csaba, a nyíregyházi börtön lelkésze, a történelmi egyházakkal közösen szervezte meg a nagyhét húsvétváró programsorozatát a fogvatartottaknak. A börtönlelkész röviden így foglalta össze a húsvét jelentőségét: „A húsvét a legrégebbi keresztény ünnep és egyúttal a legjelentősebb is az egyház ünnepeinek sorában. A Biblia szerint Jézus – pénteki keresztre feszítése után – a harmadik napon, vasárnap feltámadt. Kereszthalálával nem szabadította meg a világot a szenvedéstől, de megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett. A valláson kívül a húsvét a tavaszvárás, a tavasz eljövetelének ünnepe is.”

A húsvétváró ünnepségsorozat keretébe az alábbi programokon vehettek részt a börtönlakók:
Március 21-én nagyhétfőn a Kossuth Lajos Evangélikus Gimnázium tanulói adtak műsort a fogvatartottaknak. A gitárral kísért zenés istentiszteleten Bozorády Ildikó lelkész asszony mondott szentbeszédet.
Március 23-én nagyszerdán, Györfi Mihály evangélikus lelkész csoportja Luther Mártonról mutatott be színdarabot. A színdarab lényege, hogy Luther is szenvedett a meg nem értettség miatt, vádlói el akarták hallgattatni, de ő nem mondhatott mást, mint amit Isten sugallt neki.
Március 26-án nagyszombaton Lippai Csaba börtönlelkész tartott görög katolikus istentiszteletet.

Forrás:Sz-Sz-B.Megyei Bv.Intézet

Forrás:Sz-Sz-.Megyei Bv.Intézet

Forrás:Sz-Sz-B.Megyei Bv.Intézet
Március 27-én húsvét vasárnapján került sor a pászkaszentelésre, valamint a húsvéti kalács és sonka elfogyasztására.
Március 28-án húsvét hétfőn Pocsai László lelkész tartott református istentiszteletet, ahol Németh Nikoletta legátus mondta a szentbeszédet, melyben a Húsvét üzenetét továbbította a fogvatartottaknak, miszerint „Ne veszítsük el a reménységünket!”.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció