Isten igéjét hirdette a Gedeon Társaság a börtönben

Publikálva: 2015. április 27.

2015. április 23-án a Gedeon Társaság misszionáriusai ismét látogatást tettek a nyíregyházi börtönben. Ez alkalommal mintegy 400 Bibliát adományoztak a börtön fogvatartottjainak.

Nagy Zoltán, a Magyarországi Gedeon Társaság Kelet-Magyarországi régiójának elnöke és a társaság tagjai, Lippai Csaba börtönlelkész közreműködésével – az előző évek hagyományainak megfelelően - Bibliát adományoztak a nyíregyházi börtön fogvatartottjainak. A bibliaosztást rövid előadás előzte meg, melynek keretében az Elnök Úr ismertette a Gedeon Társaság történetét, munkaterületét, valamint a büntetés-végrehajtási intézmények területén végzett szolgálatukat. Az előadás kitért a Szentírás jelentőségre, valamint arra is, hogy a Gedeon Társaság tagjai azért imádkoznak, hogy akik a Gedeon-Bibliákban olvassák Isten szavát, megtérjenek, és megkapják azt az indíttatást és áldást, amelyre életük alapulhat.

Forrás:Sz-Sz-B.Megyei Bv.Intézet

Forrás:Sz-Sz-B.Megyei Bv.Intézet

Forrás:Sz-Sz-B.Megyei Bv.Intézet

A Gedeon Társaságot 1898 őszén az USA-ban két üzletember alapította. A Gedeon Társaság tagjai keresztyén üzletemberek, illetve diplomás szakemberek, akik különböző evangéliumi protestáns felekezetekhez tartoznak és készek Jézus Krisztusról bizonyosságot tenni. A Társaság legfőbb célja férfiak, asszonyok és gyermekek megnyerése az Úr Jézus Krisztus számára. A Társaság tagjai ezért Bibliákat helyeznek el szállodákban, orvosi rendelőkben, idősek otthonában, kórházakban és börtönökben. Újszövetséget osztanak diákoknak, egyetemistáknak, katonáknak, orvosoknak, kórházi ápolóknak.
A Gedeon Társaság nemzetközi szervezete 200 országban működik és napjainkig 84 nyelven több mint 2 milliárd Bibliát ajándékozott el. A Magyarországi Gedeon Társaság 1989-ben alakult meg, és napjainkig közel 3 millió Újszövetséget osztott szét ingyenesen.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció