Jogi szekció ülése

Publikálva: 2014. december 12.

December 10-én, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karán tartotta a Magyar Börtönügyi Társaság jogi szekciójának ülését. A jelentős szakmai programot Schmehl János bv. dandártábornok, a Magyar Börtönügyi Társaság alelnöke nyitotta meg, az ülésen részt vett Prof. dr. Ruzsonyi Péter bv. dandártábornok, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar dékánja is.

Az első előadást dr. Tallódi Zoltán, az Igazságügyi Minisztérium strasbourgi ügyekkel foglalkozó főosztályának vezető helyettese tartotta a folyamatban lévő ügyekről valamint az új eljárásjogi intézményről, a Pilot Judgementről.
 Ezt követte dr. Végh Marianna a Fővárosi Főügyészség osztályvezető ügyészének előadása, aki „az új bv. törvény az ügyészség szempontjából vizsgálva” témában fogalmazta meg gondolatait. Előadásában több olyan praktikus dologra hívta fel a figyelmet, amit a napi munka során a büntetés-végrehajtás is hasznosítani tud.
 Majd dr. Szabó József, az Igazságügyi Minisztériumba beosztott bíró mutatta be a „bv. salátatörvényben” bekövetkezett fontosabb változásokat, középpontba helyezve a bv. bíró tevékenységét.
 Az előadásokat követően számos konzultációs kérdés hangzott el, amelyet a jelen lévő szakemberek szakmai műhelyvita keretében válaszoltak meg.
 A szekcióülést dr. Pallo József bv. ezredes, a Magyar Börtönügyi Társaság jogi szekciójának vezetője zárta be. A program közös munkaebéddel zárult.

Fotó: Nemzeti Közszolgálati Egyetem

 Fotó: Nemzeti Közszolgálati Egyetem

Fotó: Nemzeti Közszolgálati Egyetem

Fotó: Nemzeti Közszolgálati Egyetem

Fotó: Nemzeti Közszolgálati Egyetem

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció