Jóvátételi munka a jégcsarnoknál

Publikálva: 2016. szeptember 7.

Az intézetünkben elhelyezett 6 fogvatartott végzett jóvátételi, egyben díjazás nélküli munkát a sátoraljaújhelyi rendezvény-, és jégcsarnok kivitelezésénél.

A fogvatartottak öt napon keresztül, közel 240 órában segítették a Zemplén Kalandpark részeként felújított és megnagyobbított jépálya területrendezési munkáit, melynek ünnepélyes szerkezeti átadását 2016. szeptember 2-án tartották.

Fotó: Zemplén TV

A jégpálya a bővítés során önhordó tetőszerkezetet kapott, a küzdőtér 30%-al megnövekedett, új parkolókat alakítottak ki, valamint a Fehér-patak partfalait is megerősítették.

A fogvatartottak az utóbbi két tevékenységben vettek részt, azaz bozótirtási, támfal-kialakítási, és területrendezési feladatokat láttak el, a sátoraljaújhelyi önkormányzattal nemrég aláírt együttműködési megállapodást  keretében.

A Hősök temetőjében már volt ilyen munka, a közeljövőben pedig három emléktáblát fognak felújítani. A megállapodás nem munkaszerződés, tehát a fogvatartottak ezeket a munkákat önként és fizetség nélkül vállalták. 

Fotó: Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció