Jóvátételi program a városban

Publikálva: 2016. február 22.

Három fogvatartott a TÁMOP 5.6.2. projekten belüli jóvátételi program során végzett hasznos tevékenységet a helyi közösség számára.

A fogvatartottak a Kálvin téri református templomkert, és a helyi önkormányzat határterületén fekvő Séd-ártér egy részének megtisztítását végezték, mentesítve a területet az évtizedek alatt odasodródott szeméttől, és a túlburjánzó aljnövényzettől. Az egész napra kiterjedő munkavégzés a református gyülekezet tagjaival karöltve történt.
A jóvátétel célja az okozott sérelem, a „kár” szimbolikus helyreállítása, másfelől a fogvatartottak számára a bűncselekmény okozásával való szembenézés és a felelősségvállalás elősegítése, valamint a bennük lezajló pozitív változás szemléltetése. Az intézet a most lezajlott programon keresztül is igyekszik hozzájárulni a fogvatartottak sikeres társadalmi visszailleszkedéséhez, melynek azonban nélkülözhetetlen eleme a  személyes motivációjuk. A jóvátételi tevékenységen keresztül megvalósul a helyi közösség érzékenyítése, tehát a jóvátétel elfogadásával a társadalmi visszailleszkedés elősegítése közvetett módon érvényesül.
A nap legfontosabb eredménye, hogy a résztvevők komolyan vették a feladatot, és a lelkiismeretes munkavégzésük mellett teljesítették vállalásukat. A nagy esőzések során folyamatosan felduzzadó Séd patak most már nem ütközik akadályokba, és nem veszélyezteti a területet. A tereprendezési és rendbetételi munkálatok befejezésére vonatkozóan, a külső helyszínen megvalósuló tevékenység ismételt megszervezését tervezzük a közeljövőben.

Forrás: Tolna Megyei Bv. Intézet

Forrás: Tolna Megyei Bv. Intézet

Forrás: Tolna Megyei Bv. Intézet

Nyitókép forrása: Tolna Megyei Bv. Intézet

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció