Jubileumi II. helyezés

Publikálva: 2015. november 20.

Intézetünk 17 versenyzővel vett részt a XXX. Országos Judo Bajnokságon az UTE Megyeri úti csarnokában 2015. november 18-án. Óriási versenyben fél ponttal maradtunk le a dobogó legfelső fokáról, csapatban II. helyezést értünk el.

Rékási Gábor bv. tzls. a csapat kapitánya így nyilatkozott a versenyről:
„Az intézet judo csapata az elmúlt években stabilan és jól teljesített, így nagy várakozás előzte meg a jubileumi XXX. Országos Judo bajnokságot. A remek egyéni eredmények mellett csapatversenyben a második helyet sikerült megszerezni. Ez az intézetünk számára óriási sikerként könyvelhető el, mert először sikerült a dobogó második fokára állnunk, ráadásul pontazonossággal az első helyezett Fővárosi Bv. Intézettel. Ehhez a kitűnő eredményhez szükség volt a már tapasztalt versenyzők rutinjára, akik magabiztos versenyzéssel hozták a saját súlycsoportjaik dobogós helyeit, illetve a judóval ismerkedő kollégák lelkes versenyzésére egyaránt."

Forrás: Intézet A három amazonunk

"A verseny nagyon jó hangulatú volt, a szolnoki versenyzők aktív szurkolás mellett versenyezhettek, ami sokat hozzátett a teljesítményhez. Kiemelném a női 70 kg-ot, ahol az első három helyezett szolnoki versenyző volt. Egyéni teljesítményeknél megemlíteném, hogy a legharcosabb női versenyző Nemesné Horváth Krisztina zls. lett, és különdíjazásban részesült. Timkó Dia nagy visszatérőként ezüstérmet szerzett.”

Forrás: Intézet A legharcosabb kollegina

Mindezekhez hozzátennénk csapatkapitányunk saját eredményét is,  kategóriájában sikerült megszereznie az I. helyezést, amelyhez neki és az egész csapatnak gratulálunk és nagyon büszkék vagyunk rájuk!

Forrás: Intézet A csapatkapitány

Egyéni helyezések:

Női - 70 kg:
1. Nemesné Horváth Krisztina bv. tzls.
2. Timkó Diána Mercédesz bv. őrm.
3. Purgel Adrien bv. őrm.

Női +78 kg: 4. Lapu Gabriella bv. őrm.

Férfi - 66 kg: 2. Balázs János bv. őrm.

Férfi - 73 kg:: 3. Ozsvárt Roland bv. őrm.

Férfi - 90 kg: 1. Rékási Gábor bv. tzls. 
                      5. Pabar Zoltán bv. őrm.

Férfi - 100 kg: 3. Bíró Dániel bv. őrm.

Férfi +100 kg: 5. Molnár József bv. tzls.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció