Fogvatartottaknak köszönhetően újult meg a kápolna

Publikálva: 2017. szeptember 29.

Szeptember végén elkészült a Szentháromság kápolna felújítása fogvatartottak jóvátételi munkavégzése keretében, így a jövőben Sátoraljaújhely Rákóczi utcáján is teret kaphatnak a vallási programok.

Régóta a város tulajdonát képezi a Szentháromság kápolna, azonban eddig nem kerülhetett sor a felújítására, így a rendeltetésének megfelelő emelt szintű vallási programok számára sem adhatott helyszínt.

Fotó: Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

A várossal a közelmúltban újrakötött együttműködési megállapodás keretében sikerült 15 fogvatartott bevonásával a régóta áhított felújítás. A fogvatartottak elsősorban vallási, illetve a lakosság számára nyújtandó jóvátételi indíttatásból jelentkeztek a felújítási munkálatokra. A kerítés és födémfestésen kívül az esőzések okozta sérülések is részben kijavításra kerültek, valamint parkrendezés is megvalósulhatott.

Fotó: Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

A fogvatartottak 250 órányi munkájával a kápolna készen áll arra, hogy a városban működő cursillos, illetve egyéb vallási csoportok istentiszteleteket, összejöveteleket tartsanak. Az intézet ünnepélyesen adta át a kápolna kulcsát a városnak, illetve a katolikus egyházközségnek. 

Fotó: Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Az ünnepség után megtartott istentisztelten a városban és a börtönben is tevékenykedő cursillos csoport tagjai is részt vettek. Az ünnepséget záró kötetlen beszélgetésen a közösség új tagokkal is bővült.

Fotó: Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Fotó: Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció