Karácsony a jóvátétel és a jótékonyság jegyében

Publikálva: 2016. december 23.

A karácsonyi időszak a fogvatartottak számára is az elmélyülésről és a számvetésről szól. Éppen ezért lényeges, hogy az ünnepek alatt gondoljanak azokra is, akik saját hibájukon kívül kerültek nehéz helyzetbe.

Az intézet számára kiemelten fontos a fogvatartottak reintegrációjában a jóvátételi programok megvalósítása. 2016 évvégén a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet fogvatartottjai saját kezdeményezésre, saját anyagi forrásaikból pénzgyűjtést szerveztek a Bethesda Gyermekkórház részére, valamint tartós élelmiszereket vásároltak és adtak ajándékba a Mikulásgyárnak.

Fotó: Fővárosi Bv. Intézet
A segítségnyújtás, hogy nehéz sorsú gyermekeknek tehetik szebbé az ünnepet és talán könnyebbé a hétköznapokat, olyan ritka és különleges érzést ad, ami talán a börtönben is kicsit elviselhetőbbé teszi a család nélkül töltött ünnepnapokat. Egy-egy ilyen jóvátételi gyűjtés elindítása és az abban történő részvétel a fogvatartottak elmondása szerint is segíti őket a vezeklésben, hogy leróják tartozásukat a társadalom felé.
A Bethesda Gyermekkórház számára összegyűjtött több tízezer forint és a Mikulásgyárnak ajándékozott tartós élelmiszerek mellett, a fogvatartottak az idei évben munkaerejükkel segítették a Szent Imre Kórházat is. Több ütemben, jelenleg is végeznek a kórház különböző osztályain felújítási és karbantartási munkálatokat, amihez a festéket és egyéb javító anyagokat a kórház, viszont minden szükséges eszközt, szerszámot és természetesen a munkaerőt is a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet biztosítja.

Fotó: Fővárosi Bv. Intézet
Fotó: Fővárosi Bv. Intézet

A 2016-os év ünnepi időszakában tett jóvátételi felajánlások talán nem csak a segítségre szorulók ünnepét tehették szebbé, hanem a programban részt vállaló fogvatartottakét is.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció