Karácsonyi szentmise a III. objektumban

Publikálva: 2016. december 21.

2016. december 20-án Bíró László püspök ünnepi szentmisét mutatott be fogvatartottaknak a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet III. objektumában.

Tavaly decemberben Ferenc pápa fogvatartottak, hajléktalanok és migránsok előtt tárta ki a Vatikán kapuját, megnyitva ezzel az irgalmasság szent évét. A rendkívüli szent év lezárásának apropóján Bíró László püspök a szentmise elején elmondta, hogy az irgalmas Isten továbbra is jelen lesz a börtönben, a fogvatartottak ezentúl is számíthatnak megbocsátó kegyelmére.

Fotó: Fővárosi Bv. Intézet
A püspök úr a szentmise alatt többször is kitért arra, hogy az ünnepi időszak az elmélyülésről, a számvetésről szól. A zárt intézet falai között töltve az ünnepeket fájdalom vegyülhet a karácsony örömébe, de ezek a napok arra is ráébreszthetik a fogvatartottakat, hogy megfordulhat életük, igent mondhatnak a jóra, Isten bíztató szavára. A szentmisét összesen 100 fogvatartott hallgatta – köztük nők és férfiak. A záró áldás után a fogvatartottak egy általuk készített képet adtak át Bíró Lászlónak, aki egy-egy naranccsal és szentképpel viszonozta az ajándékot. A homília végén a fogvatartottaknak és mindannyiunknak megszívlelendő tanácsot adott a püspök: karácsonykor egymásnak ne teher, hanem ajándék legyünk.

Fotó: Fővárosi Bv. Intézet

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció