Képesítést szereztek a rabok

Publikálva: 2015. március 25.

Tanúsítványosztásra sorakoztak fel a fogvatartottak a Győr-Moson-Sopron Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben hétfőn, húsz fogvatartott szerzett ugyanis ingatlanfenntartó és karbantartó képesítést. A tudást rögtön hasznosították is, csempéztek, festettek a jogerősen elítéltek, illetve az előzetes letartóztatásban lévők, de egyelőre csak a börtönben.

Egy európai uniós projekt keretében mintegy kétszáz fogvatartott vehetett részt egyéni és csoportos foglalkozásokon, készség- és képességfejlesztő tanfolyamokon a győri bv. intézetben. Ennek záróakkordjaként került sor a szakmai képzésre, kétszáz órás kurzuson sajátíthatták el a fogvatartottak a ingatlanfenntartó és karbantartó tanfolyam keretében a csempézés, a festés, valamint különböző kőműves munkák technikáit.

Fotó: Marcali Gábor
Az egyik rab a Győr Plusznak elárulta, korábban dolgozott tetőfedőként, kőművesként, bádogosként, ez a képesítés tehát kiváló kiegészítés számára. „Reménykedem, hogy szabad emberként kapok még lehetőséget, és a tanfolyam miatt könnyebben találok majd munkát” - tette hozzá.
Ebben bíznak a program szervezői is, Bogschütz Zoltán, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának területi koordinátorának tájékoztatása szerint a tanfolyamot megelőzte egy tréning, ami segítséget nyújt a szabadulás után a visszailleszkedéshez, illetve miután szabadultak, felkereshetik az utógondozó koordinátorokat a reintegrációjuk érdekében. Ilyen tréninget országszerte tartottak, ami biztosította azoknak is a tanulás folytatását, akiket menet közben áthelyeztek egy másik bv. intézetbe.

Fotó: Marcali Gábor
Mihály Attila börtönparancsnok elmondta, a kiválasztott húsz fogvatartott becsülettel elvégezte a tanfolyamot, sőt, volt olyan is, aki már szabadult, de visszajárt befejezni a képzést. A visszailleszkedést segítő program azért is bizonyult népszerűnek, mert a hétköznapok során újabb hasznos tevékenységgel tölthették meg a fogvatartottak az önképzésükre is fordítható szabadidejüket.

Zoljánszky Alexandra újságíró, Győr+

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció