Keresztelő a veszprémi börtönben

Publikálva: 2017. július 10.

A Szent Iván éjszakája előtti napon tartott ünnepségen keresztelkedett meg az egyik fogvatartott.

Egy hosszú, felkészítő tanulási időszak, az ún. felnőtt katekumenátus,  elvégzése után készültek a fogvatartottak a keresztség szentségének felvételére a veszprémi börtönben. A börtönlelkész hónapokon át készítette fel azt az előzetes letartóztatásban lévő fogvatartottat a keresztelőre, aki a Jézus Szíve és Keresztelő Szent János ünnepén, szent liturgiában hajtotta fejét a keresztvíz alá és az ősi magyar neve mellé most a védőszentjeként választott Keresztelő Szent János után, a János keresztény nevet is megkapta.

Fotó: Veszprém Megyei Bv. Intézet

A fogvatartott elhatározása az elmúlt másfél évben alakult ki, ennyi ideje látogatja rendszeresen az igeliturgiákat. Szent Iván napja a katolikus hagyományok szerint a Tiszta Krisztusi Szív ünnepe is, ezért Zsebe Attila börtönlelkész arra kérte a jelenlévőket, hogy legyen az a céljuk, próbáljanak olyannak lenni, amiről el sem tudják képzelni, hogy megtörténhet. A közös éneket követően Ézsiás próféta könyvéből olvasott fel Lendvai-Frikkel Attila egyházi segítő és a megkeresztelkedő fogvatartott. Az eseményen összesen hét fogvatartott jelent meg, egyikük muszlim vallása ellenére is szívesen és rendszeresen vesz részt a katolikus liturgiákon.

Fotó: Veszprém Megyei Bv. Intézet

A ceremóniát követően beszélgetéssel és közös énekkel fejeződött be a szentmise. A börtönlelkész a komoly elhatározással hozzá fordulókat csak alapos előkészítést követően kereszteli meg. A bv. intézetben nagy az érdeklődés a keresztelők iránt, jelenleg közel negyven fő készül keresztség felvételére, illetve bérmálkozásra.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció