Márciusi ünnepek Veszprémben

Publikálva: 2016. március 17.

A Veszprém Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben elhelyezett fogvatartottak a társadalmi és egyházi ünnepekről, világnapokról évről-évre megemlékeznek. Így történt ez most márciusban is, Nőnap és Március 15. alkalmából.

Ebben az évben erre a két alkalomra egy újonnan alakult színjátszó csoport készült. A nyolc fogvatartottból álló „Bakony Színjátszó Csoport”, már február végén megkezdte  az előkészületeket. Az első megmérettetés a Nőnapi előadás volt. A jelmezeket, a díszletet, a színpadi képet saját maguk tervezték és készítették el. Lázasan készülődtek, próbák sora előzte meg a fellépésüket.

Fotó: Veszprém Megyei Bv. Intézet

Nőnap alkalmából saját ötleteik alapján, saját rendezésben zenés, humoros több jelenetből álló bohózatot adtak elő a jelenlevő fogvatartott hölgyeknek és a személyi állomány tagjainak.

Az intézet látogató helyiségében a vicces jelenetek megnevettették a jelenlevőket, a színvonalas, zeneileg sokszínű produkció nagy sikert aratott.  A műsor végén saját készítésű krepp papírból készült virágokat ajándékoztak a hölgyeknek.

Fotó: Veszprém Megyei Bv. Intézet
A második „fellépésük” alkalmával az amatőr színjátszó csoport történelmi műsorral készült a nemzeti ünnep alkalmából.  Az intézet tanterme erre az alkalomra nemzeti színbe öltözött.  A fogvatartottak a dekorációt saját kézzel készítették, és az előadás részét képező háttér - a Nemzeti Múzeum és a Pilvax kávéház bejárata - is szintén fogvatartotti alkotás.

 

Fotó: Veszprém Megyei Bv. Intézet

 

 

Az 1848. március 15-ei nap történéseit elevenítették fel, versekkel, dalokkal fűszerezve. Felolvasták a 12 pontot és Petőfi Nemzeti dalát kórusban szavalták el. A jelenlevő fogvatartott társaik kellő nyitottsággal és érdeklődéssel hallgatták az előadást.

A színjátszó csoport a jövőben is folytatni szeretné megkezdett munkáját, reméljük a jövőben is beszámolhatunk hasonló nagy sikert arató előadásokról.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció