Tájékoztató média találkozó

Publikálva: 2014. november 21.

Alapfeladataink ellátása során rendkívül fontosnak tartjuk, hogy szakmai tevékenységünkről, eredményeinkről folyamatosan tájékoztassuk a külvilágot, hiszen a fogvatartottak reintegrációja, társadalomba történő visszavezetése a környezet befogadó támogatása nélkül nem valósulhat meg.

Tájékoztató média találkozó
a Veszprém Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben

2014. november 21-én, pénteken hagyományteremtő szándékkal, tájékoztató találkozóra hívtuk a helyi – Veszprém megyei – sajtóorgánumok képviselőit intézetünkbe.
Az eseményen a meghívottak közül a veszport.hu internetes hírportál, a Napló Veszprém Megye Napilapja, Veszprémi Hét Nap hetilap, MÉZ Rádió, Regina Televízió, Balatoni Futár képviselői; míg intézetünk részéről Németh Éva bv. ezredes főtanácsos intézetparancsnok, Borszuk Valéria bv. főhadnagy sajtóreferens, Herczeg Attila bv. zászlós programszervező, és Nagyné Horváth Zsuzsanna utógondozó koordinátor vettek részt.
Köszöntőjében a program megszervezésének célját Parancsnok Úrnő így fogalmazta meg:
A Veszprém Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet feladatait a jogszabályokban előírtak szerint, jellemzően „zárt ajtók” mögött végzi. Ez a bezártság azonban a XXI. században nem jelenti egyben azt is, hogy az intézet falain belül zajló munkáról semmit nem tudhat szűkebb és tágabb környezetünk.
Éppen ellenkezőleg:
Alapfeladataink ellátása során rendkívül fontosnak tartjuk, hogy szakmai tevékenységünkről, eredményeinkről folyamatosan tájékoztassuk a külvilágot, hiszen a fogvatartottak reintegrációja, társadalomba történő visszavezetése a környezet befogadó támogatása nélkül nem valósulhat meg.
Ennek a célnak az eléréséhez óriási segítséget jelenthet a média, amennyiben munkánkról, eredményeinkről, programjainkról, kezdeményezéseinkről, erősségeinkről és problémáinkról folyamatosan hiteles tájékoztatást nyújt.

Fotó Veszprém Bv.
 Vendégeink kötetlen beszélgetés keretében, tájékozódhattak az előttünk álló időszak intézeti programjairól, ezzel kapcsolatos terveinkről. Praktikus, technikai tanácsokat kaptak a büntetés-végrehajtást érintő híradások közzétételének feltételeiről, azok lebonyolításához.
 A beszélgetést követően bemutattuk intézetünket, látogatóink bepillanthattak, a körletek, zárkák, foglalkoztató-, munkáltató helyiségek eddig misztikusnak vélt világába.

Fotó Veszprém Bv.
 Hatékony, hiánypótló találkozó volt ez, mindegyik fél részéről. A jövőbeli kölcsönös együttműködésről biztosítva egymást köszöntünk el a kellemes délelőttöt követően.   
   

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció