Megkezdődtek a férőhely-bővítési munkálatok

Publikálva: 2015. június 29.

Az intézetünk solti objektuma bekerült az országos fogvatartotti férőhely-bővítési programba. A tervezés és a majdani kivitelezés az európai uniós szabályoknak megfelelően és az Európa Tanács ajánlásainak figyelembevételével valósul meg.

2015. február 27-én az intézetünk megkapta az építési engedély határozatát,  2015. június 22-én pedig megtörtént a terület átadása az EURO-PURATOR Kft-nek, akinek az átadástól számítva 120 nap alatt kell befejezni első lépésként a szennyvíztelep-bővítés kivitelezését. A teljes solti férőhelybővítés befejezése az év végére várható.

Jelenleg a szennyvíztelep bővítésénél zajlanak előkészítő munkálatok. A terület kijelölése, a bokrok és fák eltávolítása, terület rendezése megtörtént, ebben az Állampusztai Kereskedelmi és Mezőgazdasági Kft. nyújtott segítséget. A kivitelezés alatt a fogvatartottak végzik a segédmunkák nagy részét.

Forrás: Állampusztai Országos Bv. Intézet

A tervek szerint egy új szállásépület – úgynevezett „E” körletrész – épül fel a solti objektumban, a korábbi épületekhez hasonló stílusban. Ebben 36 darab 3 fős zárka kialakításával 108 fős fogvatartotti létszámmal bővül az objektum.
A 36 zárka mellett helyet kap egy 30 fős tanterem, 2 reintegrációs tiszti, 1 pszichológusi, 1 szociális segédelőadói iroda. Külön csomagosztó helyiséget, illetve a személyi állomány részére étkezőt is terveztek az épületbe. Az „E” épületet a kornak megfelelő biztonság-technikai felszereltséggel tervezték. Az épület teljes hosszúságának megfelelő zárt sétaudvart is kiépítenek.

Forrás: Állampusztai Országos Bv. Intézet

A beruházás keretében egyéb szükséges kiegészítő munkálatok elvégzése is szerepel a tervben az új épület felépítésén kívül. Ilyen a jelenlegi szennyvíztelep bővítése, új ülepítő és levegőzgető rendszer építése, valamint az új gerincvezeték lefektetése az új épületig. Szükséges a belső biztonsági kerítés elbontása, majd újraépítése a biztonsági szabályzatban meghatározott méretekkel, elvárásokkal, a vízhálózat új gerincvezetékének kiépítése, valamint tűzcsapok felállítása a körletudvaron, a jelenlegi kézi irányítású, alacsony teljesítményű aggregátor helyett, nagy teljesítményű (140KW) automatavezérlésű beépítése a villamos hálózatban. A biztonsági osztály elhelyezési körletén elkészül a technikai eszközökkel (csomagvizsgáló, kapukeretes fémkereső) felszerelt be- és kiléptetési rendszer, külön szolgálati helyiséggel. Átépítik az ügyeleti és technikai helységet is, valamint a társalgóban kialakítanak egy irodát.

Az objektum felszerelése a belső ellátás keretében valósul meg a fogvatartottakat foglalkoztató gazdasági társaságok bevonásával, fogvatartottak által előállított termékekkel.

A környező települések önkormányzatai is várják a bővítést, hiszen a beruházás kapcsán a büntetés-végrehajtási szervezet 36 új munkahelyet teremt majd. Az első ütem alapján 18 tiszthelyettes már az iskolai tanulmányokat folytatja.

A felújított objektum a kor biztonsági kihívásainak és a jog- és szakszerű fogvatartás minden követelményének megfelelő környezetet biztosít az itt elhelyezendő fogvatartottaknak, valamint kiváló munkakörülményeket teremt az itt dolgozók számára.

 

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció