Nevelési és egészséghét a nyíregyházi börtönben

Publikálva: 2015. augusztus 12.

A nyíregyházi börtön reintegrációs tisztjei a nevelési hét keretében maraton filmvetítéssel, míg az egészségügyi személyzet egészségre nevelő programokkal igyekezett színesíteni a fogvatartottak nyári hónapjait.

A nyíregyházi börtön vezetése a nyári hónapokban is kiemelt figyelmet fordított a fogvatartottak szabadidejének hasznos eltöltésére. Ennek érdekében a reintegrációs tisztek 2015. július hónapban nevelési hetet szerveztek, melynek témája a mély lélektani jelentőséggel bíró filmek voltak. A filmeket a reintegrációs tisztek a fogvatartottakkal közösen választották ki. A levetített filmek között szerepelt többek között az Apokalypto című, dokumentarista jellegű film, mely az eltérő kultúrák létezésének, létjogosultságának és egymás mellett élésének kérdéseire próbált rávilágítani. Levetettük a Csontdaráló című filmet is, mely rámutat arra, hogy egy jó cél érdekében fellépő csoportnak közösség formáló ereje van, ami a börtön zárt társadalmán belül is megmutatkozhat. A filmvetítés után a fogvatartottak az intézet parancsnokával történt kötetlen beszélgetés során dolgozták fel a látottakat. A nevelési hét a fogvatartotti zeneszakkör koncertjével zárult.

Forrás:Sz-Sz-B.Megyei Bv.Intézet

Az intézet 2015 augusztusában az egészségügyben elismert előadók bevonásával egészséghétet rendezett. A szakmai hét során számos egészségre nevelő előadás hangzott el. A dohányzás káros hatásairól, illetve a tüdőt érintő megbetegedésekről tartott előadást Dr. Obbágy Veronika, a megyei tüdőgondozó főorvosa.

Forrás:Sz-Sz-B.Megyei BV.Intézet, Dr.Obbágy Veronika főorvos

A Debreceni Egyetem, Orvos- és Egészségtudományi Centrum (DEOEC) képviseletében Papp Katalin főiskolai docens, az egészséges életmódról, illetve az egészséges táplálkozásról, Dr. Lezák József a Jósa András Oktatókórház idegsebészeti osztályának főorvosa, a mozgásszervi megbetegedések prevenciójáról, Dr. Csorbák Tamás orvos, a „Lélek nyelve a betegség” címmel, a komplementer medicináról tartott előadást. Dr. Balogh Irén tisztiorvos, a zárt közösségben előforduló fertőző megbetegedések lehetőségeiről és azok prevenciójáról tájékoztatta az érdeklődő fogvatartottakat.

 Forrás:Sz-Sz-B.Megyei Bv.Intézet, Dr.Lezák József főorvosFehér András az OMSZ mentőtisztje, a veszélyhelyzetek esetén való teendőkről tartott előadást.

Forrás.Sz-Sz-B.Megyei Bv.Intézet, Fehér András mentőtiszt

A szakmai hetet – az előadások követő – filmvetítések (Utolsó belövés, Fekete hattyú, Huszonegy gramm című filmek), illetve kézműves foglalkozások színesítették.

Forrás:Sz-Sz-B.Megyei Bv.Intézet

A programsorozat mozgásterápiával zárult. A nyíregyházi zumba csoportnak a közel negyven percig tartó aktív mozgást igénylő programban 58 fogvatartottat sikerült megmozgatnia.

Forrás:Sz-Sz-B.Megyei Bv.Intézet

Az egészséghét színvonalas programjai a Segítő Kéz 2003 Szociális Egyesület közreműködésével valósultak meg.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció