Nyitott Bíróság Program és bűnmegelőzési látogatás

Publikálva: 2017. február 21.

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke által meghirdetett Nyitott Bíróság Program keretében szervezett program során, 2017. február 21-én a szolnoki Széchenyi István Gimnázium 34 diákja előbb a Szolnoki Törvényszék épületében, majd az intézetben tett látogatást, illetve 2017. február 22-én bűnmegelőzési célú intézetlátogatáson járt az intézetben a Szolnoki Szolgáltatási Szakképzési Centrum Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Szakképző iskola 11 diákja és három kísérőtanára.

Forrás: Jász-Nagykun-Szolnok M-i Bv. Intézet

A bíróságon Dr. Nánási Máté, a Szolnoki Járásbíróság büntető bírájának előadásából ismerhették meg a bírósági szervezet felépítését és feladatait majd betekinthettek a börtön hétköznapjaiba, megtekinthették a fogvatartottak elhelyezési részlegét, a zárkákat és a közösségi termet. Kelemen Richárd bv. alezredes, bv. tanácsos előadásából pedig megismerhették a büntetés-végrehajtási szervezet felépítését, az intézet feladatait, tevékenységét, a fogvatartottak napirendjét, a foglalkoztatási lehetőségeket, valamint betekintést nyerhettek a reintegrációs programokba.

Forrás: Jász-Nagykun-Szolnok M-i Bv. Intézet

2017. február 22-én bűnmegelőzési célú intézetlátogatáson járt a börtönben a Szolnoki Szolgáltatási Szakképzési Centrum Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Szakképző iskola 11 diákja és három kísérőtanára, akik szintén tájékoztatást kaptak az intézetben folyó szakmai munkáról, rentegrációs törekvésekről. 

Forrás: Jász-Nagykun-Szolnok M-i Bv. Intézet

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció