Nyitva van a börtönkapu

Publikálva: 2016. szeptember 27.

A Veszprém Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet a 2016. évi Szent Adorján-napi programsorozathoz kapcsolódóan szeptember 17-én és 24-én két nyílt napot is szervezett a személyi állomány és hozzátartozói részére: szervezett csoportokban megtekinthették a jelenleg is működő, és a régi, már bezárt várbörtönt.

A program célja az volt, hogy munkatársaink családtagjai bepillanthassanak a börtön falai mögé, konkrét elképzelésük legyen arról a környezetről, ahol szeretteik nap mint nap szolgálnak, illetve megnézhessék a régi börtönben lévő körülményeket is.

Fotó: Veszprém Megyei Bv. Intézet


Az új intézet 13 éves, de szinte újnak látszik. A kívülről egyáltalán nem börtönre emlékeztető épület udvarán gondozott virágoskert és csobogó fogadja az ide belépőket. Az épület jól tagolt, szellős, tiszta és rendezett, a munkavégzés feltételei országos viszonylatban is rendkívül kedvezőek.

Fotó: Veszprém Megyei Bv. Intézet


Éles kontrasztot jelentett ezzel szemben a várbörtön a maga sötét, dohos épületével. A zárkák nagy része – melyet nem irattárként használ a törvényszék – az elmúlt 13 évben érintetlen maradt, így a látogatók mind a fogvatartottak, mind őrzőik helyébe képzelhették magukat.

Fotó: Veszprém Megyei Bv. Intézet

Azok, akik az új börtönben is jártak, még élesebb kontrasztot tapasztalhattak és megállapították, hogy rabnak is, börtönőrnek is megváltás volt a költözés. A régi várbörtönben kialakított bemutató zárkák nagy sikert arattak, mint ahogy azok a zárkák is, ahol a híres betyár, Sobri Jóska vagy Mindszenty bíboros raboskodtak.

Fotó: Veszprém Megyei Bv. Intézet

A szűk sétaudvart azóta birtokba vette a borostyán, ami háborítatlanul nőhet, ma már nem veszélyezteti a biztonságot.

Fotó: Veszprém Megyei Bv. Intézet


Jövőre ismét megnyitjuk a kapukat az érdeklődők előtt, ezúttal nem csak a hozzátartozók, de előzetes regisztráció után a város lakossága számára is.
Addig az intézet látogatására – elsősorban bűnmegelőzési céllal – előre egyeztetett csoportokban van lehetőség.

 

Fotó: Veszprém Megyei Bv. Intézet

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció