Ökumenikus imahét

Publikálva: 2016. január 22.

Intézetünk is csatlakozott az országszerte megrendezett ökumenikus imahéthez. A programsorozat fő célja és üzenete a Krisztusban hívők egysége.

Jézus a maga főpapi imádságában a mindenkori tanítványokért könyörögve azt kérte „hogy mindnyájan egyek legyenek, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, /…/ hogy egyek legyenek” (ld. János 17, 20skk.). Ezt a Krisztusban megalapozott egységet és közösséget a gyakorlatban is megélhetjük hittel – elsősorban imádság és az Isten igéjére való figyelés által. Ezt tettük az idén az érdeklődő, és érdeklődésüket írásban is jelző fogvatartottakkal ökumenikus közösségben. Az imahét hivatalos kiadványát alapul véve tartottunk énekes, imádságos igetanulmányozó alkalmakat délelőttönként, miközben az idei programfüzetet kidolgozó lettországi keresztyének ajánlását megfogadva előttünk volt a lett vendégszeretetet jelző barnalisztből sütött kenyér, a só és a meggyújtott gyertya – lelkileg pedig az ezek által szimbolizált üzenet is: az Élet Kenyere, a föld sója és a világ Világossága. Így jártuk körül a hét vezérigéjének fontos és szép üzenetét: Arra hívattunk, hogy az Úr nagy tetteit hirdessük. Urunk olyan nagyra méltat bennünket, hogy feladatot bíz ránk. Hivatásunk van! „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az Ő csodálatos világosságára hívott el titeket, akik egykor nem az Ő népe voltatok, most pedig Isten népe vagytok, akik számára nem volt irgalom, most pedig irgalomra találtatok” (1Péter 2,9-10).

Dr. Kaszó Gyula, lelkész

Forrás: Tolna Megyei Bv. Intézet

Forrás: Tolna Megyei Bv. Intézet

Forrás: Tolna Megyei Bv. Intézet

Nyitókép forrása: Tolna Megyei Bv. Intézet

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció