Pingálni tanulnak a kalocsai lányok, asszonyok

Publikálva: 2016. február 12.

Pandur Istvánné, "Marcsa néni", népi iparművész tanítja a fogvatartottakat a kalocsai minta festésére, azaz a pingálásra. Marcsa néni, akinek munkája és a hobbija is a kalocsai népművészet, lelkesen mutatta be a pingálás alapjait az elítélteknek.

A kalocsai pingálást, népviseletet és néptáncot is felvette az UNESCO az élőhagyományok listájára.
"A kalocsai szállások női lakossága bérmunkában varrta a hímeket már a 19. század végén is. Főleg a környező vidék városai és a nagyobb települések igényesebb úri-polgári háztartásai számára készítették a fehér hímzéseket. Kezdetekben úgynevezett "kalocsai ütőfá"-val nyomták elő a motívumok körvonalait a vászonra. A kalocsai előnyomda 1860 körül nyílt meg Kalocsán.
Az 1890-es évek után egyre gyakrabban előfordult, hogy a kezdetben lyukhímzéssel kivarrt motívumokat teljesen betöltik laposöltéssel. 1912-ben nyílt meg a nagyatádi fonalgyár, ahonnan már színtartó fonalat tudtak beszerezni a kalocsai hímzéshez. A színtartó fonalak elterjedésével a kalocsai hímzés az I. világháború után kezd színesedni. A varrógép elterjedésével a 20. században sajátos iparág alakult ki ezen a vidéken: a kalocsai gépi hímzés, amely "riseliős" néven terjedt el. A riseliős hímzés csipkeszerűen áttört felületet ad. A színes kalocsai hímzés kibontakozásában nagy szerepet játszott Kovácsné Király Ilus."
Forrás:http://richpoi.com/cikkek/kultura/az-unesco-listajan-a-kalocsai.html

Forrás: Kalocsai Fegyház és Börtön

Forrás: Kalocsai Fegyház és Börtön

Forrás: Apró Andrea

Forrás: Kalocsai Fegyház és Börtön

A kalocsai színes hímzésben jelenleg hat főszínt használnak. A bordót a pirossal, a rózsaszínt saját sötétebb árnyalatával, a narancssárgát citromsárgával, a kéket saját sötétebb árnyalatával, a lilát saját sötétebb árnyalatával és a zöldet saját sötétebb árnyalatával. A leveleket középen lehet felezni, és a zöld kétféle árnyalatával hímezni.

Forrás: Apró Andrea

Forrás: Apró Andrea

Marcsa néni a Kalocsa közelében fekvő kis faluban, Drágszélen él, 2003-ban Pécsiné Ács Sarolta díjjal jutalmazták munkásságát. Sok országban megfordult már és művészetével öregbítette Kalocsa hírnevét. A pingálás egyik érdekessége, hogy a motívumok számának variánsa miatt kétszer ugyanazt a képet lehetlen megfesteni.


Köszönjük Marcsa néninek, hogy eljött hozzánk is!

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció