Projektzáró előadás és kiállítás a nyíregyházi börtönben

Publikálva: 2015. május 11.

2015. április 30-án zárult le az „Együtt!-Tegyünk!” című pályázat a nyíregyházi börtönben. A reintegrációs pályázat keretében megvalósult tréningek, művészetterápiás és kézműves programokkal segítik a szabaduló fogvatartottak társadalomba történő visszailleszkedését.

„Együtt!-Tegyünk!” felhívással indult el a nyíregyházi börtönben 2015. február 1-jén az a reintegrációs program, melynek elsődleges célja az volt, hogy olyan szolgáltatásokat biztosítson a fogvatartottaknak, amelyek előkészítik őket a szabadulás utáni társadalmi reintegrációra, valamint szabadulás után megakadályozzák a bűnismétlés megvalósulását. A programokat a börtönnel együttműködő társszervezet, a Segítő Kéz 2003 Szociális Egyesület szakemberei szervezték, akik több mint tíz éves szakmai tapasztalattal rendelkeznek a börtönben végezhető szociális munka terén.

A program első állomása a személyiségfejlesztő és konfliktuskezelő tréning volt, melyen összesen 30 fogvatartott vett részt.

Forrás:Sz-Sz-B.Megyei Bv.Intézet
A program nagy hangsúlyt fordított a fogvatartottak személyiségfejlesztésére, mivel az döntő mértékben meghatározza a szabadult fogvatartottak társadalomba történő sikeres visszailleszkedését. A tréningek során a strukturált helyzetgyakorlatok, a megerősítés, a közösségépítés és a kommunikációfejlesztés területei kerültek előtérbe.

A jelenlévők a tréning következő állomásán művészetterápiás és kézműves foglalkozásokon vettek részt. A női fogvatartottak varrni, horgolni és hímezni tanultak, illetve a virágkötészethez szükséges ismereteket is elsajátították.

Forrás:Sz-Sz-B.Megyei Bv.Intézet

Forrás:Sz-Sz-B.Megyei Bv.Intézet

Az ügyes kezű férfi fogvatartottak üvegfestészet keretében ikonokat készítettek.

Forrás:Sz-Sz-B.Megyei Bv.Intézet

Ugyancsak férfi fogvatartottak készítették el a program zárásaként bemutatott bábelőadás figuráit is.

Forrás:Sz-Sz-B.Megyei Bv.Intézet

Ezeken a reintegrációs célú programokon, szakkörökön keresztül erősödött a fogvatartottak személyisége, fejleszthették a kreativitásukat, illetve lehetőségük nyílt arra, hogy az általuk készített alkotásokat, emléktárgyakat nőnap, húsvét, illetve anyák napja alkalmából átadhatták a hozzátartozóiknak. A művészetterápiás és kézműves szakkörökön közel 100 fogvatartott vett részt.

A fogvatartottak a bábterápiás foglalkozások során készített bábfigurákkal, bábelőadás keretében mutatták be a Kiskakas gyémánt fél krajcárja, illetve A három nyúl című meséket családtagjaiknak, gyermekeiknek.

Forrás:Sz-Sz-B.Megyei Bv.Intézet

A program zárásaként egy kiállításon bemutatták a fogvatartottak által készített tárgyakat: ikonokat, táskákat, horgolt terítőket, gyöngyfűzéssel készített ékszereket, textilképeket, ajtódíszeket, virágkoszorúkat.

Forrás:Sz-Sz-B.Megyei Bv.Intézet

Forrás:Sz-Sz-B.Megyei Bv.Intézet

 

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció