Szentmisék a börtönökben

Publikálva: 2015. december 23.

Karácsonykor, a keresztény kultúrkör legfontosabb ünnepén a börtönökbe is beköltözik a szeretet és a béke. Ilyenkor az ünnepi hangulatot és a lelki megnyugvást is segítik azok az egyházi vezetők, akik fontosnak tartják, hogy a karácsonyi áldás és a szentírás is eljusson azokhoz, akik az elkövetett bűncselekményük miatt szeretteiktől, családjuktól távol töltik az ünnepeket.

A karácsony természetesen a börtönökben is fontos szerepet kap. Ebben az időszakban a büntetés-végrehajtási szervezet kiemelten figyel arra, hogy az ország minden büntetés-végrehajtási intézetébe eljuttassa a karácsonyt és megteremtse a béke és szeretet hangulatát. Ilyenkor a börtönök is ünnepi díszt kapnak, hiszen a fogvatartottak fenyőágakkal és díszekkel teszik színesebbé a körleteket, sőt karácsonyfát is állítanak és ajándékokat is készítenek. A magyar büntetés-végrehajtási szervezet számtalan programmal, csoportfoglalkozással, filmvetítéssel, előadással biztosítja, hogy a fogvatartottak közelebb kerüljenek a karácsonyi ünnepkörhöz.

Fotó: Apró Andrea - BvOP

A lelki elmélyülést és megnyugvást segíti, hogy országszerte majd minden büntetés-végrehajtási intézetben rendeznek szentmisét karácsony közeledtével. Ezek a vallási alkalmak kiemelt helyen szerepelnek minden börtön életében, hiszen lehetősséget adnak arra, hogy a fogvatartottak magukba szálljanak, átgondolják hibáikat és bűneiket, egyúttal megérintse őket a békesség és a nyugalom.

Fotó: Apró Andrea - BvOP

December 11-én a Veszprém Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben ünnepi szentmisén vettek részt a fogvatartottak és hozzátartozóik. A szentmisét Vasáros József kanonok és Bartos Gábor börtönlelkész közreműködésével Dr. Márfi Gyula veszprémi érsek celebrálta. A misét követően a fogvatartottak jutalom látogatás keretében egy órát beszélgethettek hozzátartozóikkal.

Fotó: Apró Andrea - BvOP

December 12-én Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek tartott adventi szentmisét az Állampusztai Büntetés-végrehajtási Intézet Szent Gellért kápolnájában, majd megszentelte a fogvatartottak által készített jászolt. A
Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben december 16-án Dr. Veres András megyéspüspök tartott karácsonyi szentmisét a fogvatartottaknak és a dolgozóknak.

Fotó: Állampusztai Országos Bv. Intézet

Zalaegerszegen december 21-én dr. Veres András szombathelyi megyés püspök koncelebrálta a szentmisét, amelyet követően a fogvatartottak bemutatták Karácsonyi fény című jelenetüket. A megható darab egy keserű ember megtéréséről szólt, s délután – már a családtagjaik jelenlétében – ismét előadták az elítéltek.
December 21-én a Kalocsai Fegyház és Börtönben is miséztek: itt Őexcellenciája, Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek mutatott be szentmisét. A börtön Szent Kereszt kápolnájában tartott eseményen részt vett Csóti András bv. altábornagy, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka is.       

Forrás: Kalocsai Fegyház és Börtön

December 22-én pedig a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben Dr. Székely János esztergom-budapesti segédpüspök celebrált szentmisét. A Venyige utcai objektum színháztermében megrendezett szentmisén összesen 84 fogvatartott vett részt, az esemény elöljárója Schmehl János bv. dandártábornok, az országos parancsnok biztonsági és fogvatartási helyettese volt.



Fotó: Apró Andrea - BvOP

December 24-én, karácsony szent estéjén a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben fogvatartottak irodalmi csoportja elevenítette fel Jézus születésének történetét, majd Dr. Cserháti Ferenc esztergom-budapesti segédpüspök mutott be ünnepi éjféli szentmisét. A fogvatartottak egy csoportja már az adventi időben rendszerint készül az éjféli szentmisét megelőző előadásra, melyben bemutatják társaiknak Jézus születését. A rövid misztériumjáték során felelevenítették a születés történetét és körülményeit, melyet ruházatukon, verseiken és mozdulataikon kívül egy társuk által készített, a Szent Családot ábrázoló festmény is hűen tükrözött.



Fotó: Lelovics Zoltán - BvOP

Kaposváron, a Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben Lukácsi Géza katolikus lelkész december 24-én tartotta meg a karácsonyi szentmisét, melyre ünnepi műsorral készültek a Csökölyi Népdalkör tagjai is.

Fotó: Apró Andrea - BvOP

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció