Társadalmi munkával szépült a nyíregyházi állatpark

Publikálva: 2016. március 21.

Az állatpark és a börtön közötti kölcsönös együttműködés jegyében „tavaszi nagytakarítás” kezdődött az állatparkban.

Az állatok iránti szeretet motiválta azt a közösségi munkát, melyben 2016. március 19-én a nyíregyházi büntetés-végrehajtási intézet dolgozói és hozzátartozóik, valamint a fogvatartottak 5 fős csoportja vett részt. A társadalmi munkában résztvevők számára a szombat reggel a nyíregyházi állatparkban (Sóstó ZOO) kezdődött. A megjelentek talicskával, lombseprűvel, gallyak és levelek gyűjtésére szolgáló zsákokkal kezdtek hozzá a „tavaszi nagytakarításhoz”.

Forrás:Sz-Sz-B.Megyei Bv.Intézet

Forrás:Sz-Sz-B-Megyei Bv.Intézet

A fogvatartottak és a személyi állomány az állatkert különböző területein végezték a munkálatokat. A férfiak feladata elsősorban a gallyak és nagyobb fadarabok összegyűjtése, valamint autóra pakolása, míg a hölgyek és gyerekek feladata a levelek összegyűjtése volt. A fogvatartottak is a nehezebb farönkök elszállításában segédkeztek. Az elítéltek jóvátételi munka keretében végezték a parkgondozási munkát, amivel a társadalom irányába szerettek volna vezekelni az általuk elkövetett „rosszért”.

Forrás:szabolcsonline

A közel 55 fővel gyorsan megszépült az állatpark munkára kijelölt területe. A munkálatokat dr.Papp Endre igazgató-helyettes koordinálta, aki elégedetten konstatálta az elvégzett munkát. A munka végeztével a vadaspark vezetése a gyerekeket és felnőtteket sétabuszos túrára vitte az állatparkban, ezzel köszönve meg a munkájukat.

Forrás:Sz-Sz-B.Megyei Bv.Intézet

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció