Templomi búcsú Állampusztán

Publikálva: 2015. június 1.

Az állampusztai templom védőszentjének ünnepét május 31-én, a fogvatartottak és a személyi állomány tagjainak részvételével tartottuk.

Az intézet területén található katolikus templom a Szentháromság nevet viseli, így minden évben a pünkösd utáni vasárnap, vagyis a szentháromság ünnepén tartjuk hagyományos templomi búcsúnkat. 

Forrás: Állampusztai Országos Bv. Intézet

A szentmisén 65, a vallását rendszeresen gyakorló fogvatartott és a személyi állomány tagjai vettek részt.

Forrás: Állampusztai Országos Bv. Intézet

Az ezt követő agapén már hagyomány, hogy a résztvevők az ünnepi ebédet együtt fogyasztják el. Az agapé szó jelentése szeretet, vendégség, amely ebben az esetben a keresztények közös étkezéseit jelenti. Ezek az önzetlen, önfeláldozó szeretet megnyilvánulásai, melyeket az egyházközséget összekötő szeretet kinyilvánítására és megélésére rendeznek.

Forrás: Állampusztai Országos Bv. Intézet

A templom 120 éves, és az egyik különlegessége, hogy az egyetlen olyan templom, mely büntetés-végrehajtási intézet területén helyezkedik el. Ezért is vált hagyománnyá Állampusztán ennek az ünnepségnek az évenkénti megrendezése. 

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció