Teszedd akció fogvatartottakkal

Publikálva: 2017. szeptember 15.

2017. szeptember 15-én a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtönben elhelyezett fogvatartottak egy része is részt vállalt a TeSzedd - Önkéntesen a tiszta Magyarországért - szemétszedési kampányában, jóvátételi munka keretében.

A szemétszedés során a fogvatartottak a korábbi határőr laktanya épületének környékén szedtek szemetet. A két műszakban dolgozó négy-négy lelkes fogvatartott 25 zsáknyi hulladékot és több köbméternyi egyéb kidobott háztartási hulladékot gyűjtött össze.

Az önkéntes munka lehetőségéről a reintegrációs tiszteken keresztül kaptak tájékoztatást a fogvatartottak, akik a külső helyszínen zajló tevékenységben – az egyéni kockázatértékelést követően – önkéntes alapon, díjazás nélkül vehettek részt.

Fotó: Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

A nyolc fogvatartott mindegyike dolgozik az intézetben, emellett szívesen jelentkeztek a takarításra. A városi önkormányzat tulajdonába került területen az arra közlekedő lakosok éveken keresztül helyeztek el  szemetet, egyéb hulladékot. Akadt DVD lemez, rádió, de gyermekruha is. A  három napos országos akciót a Földművelésügyi Minisztérium szervezte, melynek keretében a szükséges védőeszközt és gyűjtőzsákokat is biztosították.

Fotó: Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

A fogvatartottak a bűnelkövetőkkel szemben fennálló erős negatív társadalmi előítéletét és a sztereotípiákat szeretnék megváltoztatni, amivel gyakran szembesülnek a szabadulásuk után, ezért szerették volna a munkájuk eredményét a város polgárai tudomására is hozni. Így esett a választás egy forgalmas út melletti, 100 embert foglalkoztató önkormányzati vállalkozás területére és annak környékére.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció